Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

II. A deputatiók (delegatiók)

város helyzetének rendezése. Első teendője, funkcionálásának gyér nyomaiból ítélve, valóban a Kolozsvár városával való egyezkedés volt.

2 1664 tavaszán— nyarán foglalkozott Székelyhíd helyzetével is,

3 az év októberében pedig a nagyvezérnek küldendő ajándék céljára felveendő kölcsönről határoz.

4 Működésének utolsó nyoma 1664 decemberéből való. Akkor a Szatmárban Rottallal tárgyaló Teleki Mihálynak ad instructiót.

5 B) 1680—1682 A korszak második delegatiója nem jogutódja az elsőnek. Kettejük működése közt másfél évtized telik el, s az 1680. januári I. tc. alapján létrehozott új delegatio ismét különleges helyzetnek köszönheti megszervezését. 1679. nyár elején történik a somlyai katonák s váradi törökök hódoltsági összeütközése, a porta lecsendesítése nem történik egyszerre és könnyen — az országgyűlés jónak látja delegatio kiküldését a tanács mellé. A névsor itt is sokatmondó. A magyar nátio delegátusai Bethlen Miklós és Elek, Gyerőffy György, Tholdalagi János, Bethlen Pál, Macskási Boldizsár és Horváth Kozma, a székelyéi Pettki János, Mikó István, Daniel Mihály, a szászéi Fejes János (Johann Haupt) szebeni polgármester, Szisver János segesvári királybíró és Georg Drauth brassói főbíró. Emlékezzünk rá: a magyar delegátusok közül hárman nyerik el a fejedelmi kor hátralévő jó tíz esztendejében a tanácsuraságot (Bethlen Miklós és Elek, Macskási), a szászok közül (comesként) Haupt. Feladatukat a tc. elsősorban a váradiak akut követelése rendezésében s általában a végházak és határok ügyében való eljárásban jelöli meg. Az már másodlagos teendőnek számít, amit az 1680. januári II. tc. hárít rájuk: Nemes János főszámvevővel együtt vegyenek számot a még számot nem adott perceptorokon, főbírákon, alispánokon.

6 Amit a delegatio működéséről tudunk, az kevés kivétellel valóban ebbe a két ügykörbe sorolható. 1680 februárjának jó részében (9-től 23-ig) együtt ülnek a tanácsurak és delegátusok a levágott váradi törökök ügyében. Előbb 9000 tallért vetnek ki a török lecsillapítására. Mikor azonban február 19-én visszaérkezik egyik Váradra küldött követük, Keczeli, az ismeretes lépésre határozzák el magukat: nagy titkon összeszedetik a törvényhatóságokból a halálra ítélt rabokat, s ezeket adják át az összetűzésben részes somlyai katonák helyett kivégzésre a váradiaknak. Ha Nemes János naplója pontos, Barcsai Mihály, a Váradra küldött rangosabb követ, csak ezek után, 21-én érkezik meg a kapucsi pasa üzenetével: „Ha a hatalmas császár parancsolatját nem effectuáljuk, elrabol mind fejedelmestül s országostól." A delegatio azonban február 23-án már nyugodtan szétoszolhat.

7 Az akut válság elmúlt, a váradi törökkel azonban tovább folyik a tárgyalás. Azok követeket küldenek a fejedelemhez, megegyezni azonban csak részben sikerül velük. Újabb tárgyalásra kerül sor Somlyón. Apafi 1680 őszén a delegatio határozatából küldi ki erre Rhédei Ferencet, Telekit, Mikes Kelement, Barcsai Mihályt, Székely Lászlót, Kornis Gáspárt, Macskási Boldizsárt, Daczó Jánost, Gyerőffy Györgyöt, Bánffy Farkast és két meg nem nevezett besztercei polgárt.

8 (A bizottságnak tehát öt tagja tanácsúr és két további tagja delegátus.) Utoljára 1681. március 10-én találkozunk