A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)

X. A nagybirtokkormányzat jellemzése

nagyobb figyelmet. Állatokat abban az esetben adtak el, ha erre a célra hizlalták, ha tartásuk nem volt kifizetődő vagy ha kiöregedtek. Az eladásra szánt állatokat minden nagybirtok az ország nyugati felében fekvő uradalmaiba igyekezett hajtani és némi feljavítás után ott eladni. Az eladásra szánt, illetve eladott állatok nyilvántartása szigorú volt. A birtokkormányzat felügyelte az uradalmi monopóliumot jelentő vadászást és halászást. Ezek bérletét az uradalmi hivatalok intézték, a bérleti díjakról jegyzőkönyvet vezettek. A tisztiszékek igyekeztek rendet teremteni a vadgazdálkodásban, az év bizonyos szakára vadászati tilalmat rendeltek el. A bor-, pálinka- és sörmérés, a mészárszék- és malomtartás, a téglaégetés, a vámszedés „az úri külön hasznok", haszonvételek közé tartozott, amely jelentős bevételi forrást biztosított. A kormányzat feladata volt e hasznos jogok felkutatása, védelme és gyakorlása. A regálék közül — ez országosan is így volt — a legtöbb bevételt a bormérés, kocsmáitatás hozta. Ezért volt nagy jelentősége annak, hogy a tizedborokat időben beszedjék, az idegen bort alacsony áron vegyék. A saját termésű, vásárolt vagy úrbéri szolgáltatásként kapott borokat az ár megjelölésével adták át az uradalmi kocsmáknak. Az uradalmi bormérési kiváltságot megsértők, akik pl. az engedélyezett időn túl mérték borukat vagy idegen bort árultak, a kormányzati szervek szigorával találták magukat szemben. Ebben nem volt különbség az ország különböző részein fekvő nagybirtokok között. Az uradalmak sörellátását a saját kezelésben levő vagy bérbe adott sörfőzőházak biztosították. Ugyancsak úri regálé volt a pálinkaégetés is. A kormányzat dolga volt, hogy fejenkénti taksáért a jobbágynak is engedélyezze. Mészárszéktartási jogukat rendszerint bérlők útján gyakorolták. Igen keveset foglalkozott a birtokkormányzat vámmal kapcsolatos ügyekkel. Az uradalmi rendtartások előírták ugyan a vámjövedelmek növelését, a valóságban azonban ezek bevétele csökkenő tendenciát mutatott. Ez magyarázza a birtokkormányzat érdeklődésének csökkenését is. A haszonvételekből vagy ezekhez kapcsolódva az uradalmak területén számos ipari üzem — vashámor, papírgyár, fűrészmalom stb. — fejlődött ki, amelyek felügyelete a birtokvezetés feladata volt. Tisztiszéki ülésen említik pl. először a Komárom megyei Zsemle határában talált kőszenet. A nagybirtok, a feudális földtulajdonnal járó politikai hatalomból kifolyóan arra törekedett, hogy minél nagyobb közigazgatási feladatkört szerezzen meg magának. Területén — a megyei szervek mellett vagy azok rovására — közigazgatási tevékenységet fejtett ki. A világi nagybirtok közigazgatási tevékenységét — ha a birtokigazgatásban vagy a megyei közigazgatásban személyesen részt vett — a földesúr maga vagy testületi szervei (családülés, tisztiszék

5 igazgató tanács, gazdasági bizottság) útján gyakorolta; esetleg részben átengedte a birtokán fekvő községeknek, elsősorban mezővárosoknak. A kutatások egyértelműen arra utalnak, hogy a nagybirtok közigazgatási tevékenysége jelentős, másik két — birtokgazdálkodási és jogszolgáltatási — funkciójához képest sem elhanyagolható. A testületi szervek ülésein állandó napirendként szerepeltek a hadiadóval, katonaállítással, utak, hidak fenntartásával, a falusi önkormányzattal, a telepítéssel, építésüggyel, céhüggyel, kereskedelemüggyel, a tűzvédelemmel, egészségüggyel, árvaüggyel, vallásüggyel, földméréssel és telekkönyvvel (földkönywel) kapcsolatos ügyek.