A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)

VIII. Jogszolgáltatás

VIII. JOGSZOLGÁLTATÁS A magyar parasztság történetét több mint fél évezreden át végigkísérő földesúri bíráskodás korszakunkra jelentős változáson ment keresztül. Jó néhány emberöltő, számos jobbágygeneráció váltotta egymást a XIII. század óta, amikor e jog érvényesülni kezdett.

1 Természetes jelenség, hogy a századok kikezdték ezt a - felületes szemlélő számára - változtathatatlannak tűnő intézményt is. A változás nem felülről jött, hiszen sem az úrbérrendezés, sem a - legjobb akarattal is csak átmenetinek tekinthető -Novus ordo nem rázta meg alapjaiban az úriszéket. Sokkal inkább meghatározó jellegű volt az árutermelésbe való fokozottabb bekapcsolódás, a majorsági gazdálkodás kiterjesztése, és nem utolsósorban a birtokkormányzat szerveinek az előző fejezetekben vázolt kiépülése, a szakképzett vezetők megjelenése. A birtokigazgatás megváltozása nem hagyhatta érintetlenül a jogszolgáltatást sem, hiszen alsó- és középfokon — nemcsak a köz-, de a magánigazgatásban is - a kettő szorosan egymásba szövődött.

2 A legszembetűnőbb változás az úriszéken kívüli — a birtokkormányzati szervek által végzett — földesúri bíráskodás megerősödése, helyenként túlsúlyra jutása. Először arra a kérdésre igyekszem választ adni, hogy mivel magyarázható ez a jelenség. Az úriszéken kívüli földesúri bíráskodás csaknem magával az úriszékkel egyidős. Vinkler szerint az úriszéket a földesúr nevében tisztje, illetve egy általa meghatalmazott harmadik személy is tarthatta.

3 Pfahler arról ír, hogy. a földesúr joghatóságát az úriszéken vagy azon kívül (exercet vero Dominus terrestris hanc Jurisdictionem vei in Sede Dominali, vei extra illám) gyakorolhatta. A peres felek keresetüket, panaszukat vagy a földesúr, vagy a tisztség előtt adhatták elő. Az uradalmi tiszteket a bíráskodásból kizárni nem lehetett, azonban sem az uradalom, sem a jobbágyok részéről nem tanúskodhattak.

4 Az úriszék tartása a földesúrnak nemcsak joga, hanem kötelessége is volt. Nagyobb birtokos azonban társadalmi állásánál fogva méltóságán alulinak tartotta, hogy maga ítélkezzék jobbágyai minden ügyében, ezért gyakran alkalmazottjára, tisztjére bízta e kötelesség teljesítését. A XVI-XVII. században a gazdatiszteknek adott utasítások rendszerint utaltak arra, hogy „ne legyen mulasztás a szék tartása körül".

5 Az 1673. évi alsólendvai utasítás havonta egy-két napot rendelt a lenti és a lendvai uradalomban, amikor a számtartó jelenlétében „két-három emberséges ember igazítsa el az ügyeket". Hogy ki milyen büntetést kapjon, azt a tiszttartó javasolta, a végrehajtás a számtartó 1 Eckhart 3. 2 Varga 191'4. 18. 3 Vinkler 233. 4 Pfahler 282., 300., 304. 5 Eckhart 6.