Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Bevezetés
megszüntető rendeletével lezárjuk, s a független magyar állam felső bíróságaira ki nem terjeszkedünk. Ezt annál kevésbé tehettük, minthogy a szabadságharc után az országot megszálló idegen hatalom a régi curia egyik intézményét, a váltófeltörvényszéket ideiglenesen visszaállította, amire s a curia per-hagyatékának további sorsára szintén kellett legalább egy rövid utalást tennünk. Munkánkat tehát, a fentiek szerint, az 1780 évvel kezdjük s 1850-el fejezzük be, amikor a viszszaállított váltófeltörvényszék is megszűnt, s a curia helyét az abszolutizmus korszakának jogszolgáltatási szervei foglalták el. E történeti keret — munkánk első része — után a második részben a curiának mint intézménynek, valamint a curiát alkotó egyes intézményeknek: a hétszemélyes táblának, a királyi táblának s a váltófeltörvényszéknek szervezetével és ügyvitelével, hatáskörével ós illetékességével foglalkozunk. Végül a harmadik részben a curia (első fokú és fellebbviteli, polgári és büntető) peres eljárását ismertetjük. Munkánk egészében ugyanis nem alkalmazhattuk azt az időrendi szerkezetet, amit az első részben használunk, minthogy a curia hatásköre, illetékessége, szervezete és ügyvitele lényegében már korszakunk előtt kialakult, sőt a peres eljárásban ez már az 1720-as évek során bekövetkezett. Az említett tényezők — II. József külön tárgyalt kísérletének felszámolása után — egész korszakunk alatt, 1848-ig csupán egyszer módosultak jelentősebb mértékben: 1840/41-ben, a váltófeltörvényszék felállításakor. De ez is csupán a curia szervezetének kibővülését jelentette, ami a már kialakult viszonyokban változást nem okozott. Munkánk második és harmadik részének tárgy szerint tagolódó anyagára tehát az első rész periodizációjához hasonló időrendi szerkezet nem volt alkalmazható: ez folytonos ismétléseket s végül is az anyag áttekinthetetlenségét eredményezte volna. De mind az első, szorosabb értelemben vett történeti (eseménytörténeti) résznél, mind a curia belső viszonyait és perrendjét (a történet konstans elemeit) tárgyaló további részeknél arra törekedtünk, hogy tárgyunkat a magyarországi társadalmi fejlődés menetébe állítva, a külső és belső körülmények összefüggésében mutassuk be. Arra törekedtünk, hogy a curia életét az egykorú társadalom életébe foglalva, annak részeként s kölcsönös kapcsolatukat vagy hatásukat érzékeltetve ábrázoljuk, hogy a curia helyzetét és szerepét mindig ebben a történeti perspektívában szemléltessük. Tanulmányunk tehát a királyi curiának, a feudális magyar állam egyik legfontosabb intézményének ismertetésével — munkánk elsődleges jogtörténeti vonatkozásain túl — a korszak általános történeti elemzéséhez is új adatokat és új szempontokat kíván szolgáltatni. Tárgyválasztásunkat részben a korszaknak az említett nézőpontokból való érdekessége, részben az a körülmény magyarázza, hogy a curia történetének éppen erről a hét évtizednyi, változatos időszakáról monografikus jellegű irodalom ez ideig nem készült, s arra vonatkozólag egyéb felhasználható irodalom is alig jelölhető meg. A tárgy feltáratlansága már régen felkeltette a figyelmünket, s a hiány pótlását célnak tűztük ki. Ennek elérésére sok éven át levéltári kutatásokat folytattunk, minthogy a tanulmányunkhoz szükséges anyagot, a mondott okból, teljes egészében elsődleges forrásból — levéltári iratokból — kellett merítenünk. Mielőtt azonban az így összegyűjtött adatok alapján a feudáliskori kir. curia történetének — e történet most tárgyunkat képező utolsó szakaszának — rekonstruálását megkezdenénk, szükségesnek látjuk, hogy a tárgy bibliográfiai vonatkozásaira még egyszer visszatérjünk, s a kérdést közelebbről megvizsgáljuk.
