Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)

Második rész A Curia szervezete és ügyvitele, hatásköre és illatékesége

személynökké, akik jogi és közigazgatási ismereteiket s mindenek felett dinasztikus hűségüket különböző előbbi beosztásokban már bebizonyították, illetőleg akiket az udvari körök közvetlen tapasztalatból ilyennek ismertek meg. Az utóbbi körülmény jelentőségét mutatja, hogy a régi rend visszaállításától a curia megszüntetéséig, 1790-től 1849-ig működött 11 kir. személyilök között csak egy volt, akinek előzetes bécsi szolgálatára nem találtunk adatot: Somssich Pongrác. De ő az alnádori tisztségből lépett elő personalissá, s mint ismeretes, igen kedvelt ember volt József nádornak, aki minden bizonnyal befolyást gyakorolt arra, hogy a méltóság megüresedése alkalmával a király — Reviczky kancellár javaslatával szemben — Somssichot nevezte ki personalisnak. Ez utóbbin kívül azonban, mint kétségtelenül megállapíthattuk, a többi 10 kir. személynök mind szolgált előbb Bécsben, és pedig egy, Szögyény Zsigmond a bécsi udvari kamaránál, 9 pedig a bécsi magyar kancelláriánál, s a legtöbben közvetlenül a kancelláriai referendáriustanácsosi állásból kerültek a kir. személynöki méltóságba. Többségük számára még ez az előkelő beosztás sem jelentette a hivatali pálya csúcsát, hanem néhány év múlva tovább léptek előre országbíróvá, alkancellárrá, kamaraelnökké, a Staats-Konferenz tanácsosává stb. Az állás bizalmi jellegét mutatja az elmondottakon kívül az is, hogy az újonnan kinevezett személynöknek — mint a legmagasabb rangú dignitáriusoknak általában — az esküt Bécsben, a király kezébe kellett letennie. (Az uralkodó akadályoztatása esetén a kancellárián tette le.)

4 Az eskü után az új personalist a királyi tábla nyilvános ülésen, ünnepi külsőségek közt iktatta be magas hivatalába.

5 A personalisnak állandó helyettese — a királyi táblának kinevezett, rendes alelnöke — nem volt. A personalis távolléte esetére az elnöklést a két vices gerens (az alnádor és az alországbíró) is, a kir. tábla bárói is igényelték maguknak. Mint tudjuk, a praecedentia kérdése a feudáliskori hivatalokban nagy szerepet játszott, az érdekeltek között — mint ez esetben — éles viták forrása lett. Végül győzött a szigorú rendi felfogás, mely a kiváltságos osztályon belüli rétegződést is tiszteletben tartotta, tehát a főnemesi rendű táblabáróknak a köznemes vices gerensek alá rendelését nem látta megengedhetőnek: királyi rendelet a kérdést (még korszakunk előtt, 1733-ban) úgy döntötte el, hogy a personalis távollétében az elnöklés a rangidős táblabárót ületi meg.

6 4 A korszakunkban működött 11 personalis: Ürményi József (1789 — 1795), Felsőbüki Nagy József (1795-1801), Semsey András (1802-1808), Atzél István (1808), Majláth György (1808—1821), Szögyény Zsigmond (1821 — 1825), ifj. Majláth György (1826-1831), Mérey Sándor (1831-1833), Somssich Pongrác (1833-1839), Szerencsy István (1839 — 1847), Zárka János (1847 — 1849). Magy. kincs. lt. Magy. kam. arch. Liber dignitariorum saecularium s az egykorú Sematizmusok. (A minden évben kiadott sematizmusokra sem itt, sem a továbbiakban külön-külön nem hivatkozunk.) A personalis Bécsben leteendő esküjére Corresp. 1. cs. Lt. 1833. jún. 10. Somssich kinevezésére Kanc. lt. Acta gen. 1833: 6590. 5 Szögyény Zsigmond, Somssich Pongrác, Szerencsy István és Zárka János beiktatási ünnepségeinek leírása Prot. tab. reg. 1821. jún. 23, 1833. jún. 11, 1839. ápr. 22. és 1847. aug. 30. 6 Az említett királyi rendelet 1733. jan. 30-án kelt. A Curiai levéltárban Rescr. reg. (kir. t.) I. 102. jelzetet kapott, de a helyén nincs, az adatot az állag mutatókönyvéből vettük. — Korszakunk alatt a kir. tábla ülés jegyzőkönyveiben valóban nem találunk feljegyzést olyan ülésről, ahol táblabáró jelenlétében vices gerens elnökölt volna. De ha táblabáró nincs az ülésen, a távollevő personalis helyett ezután is az alnádor, illetőleg az alországbíró elnököl. Prot. tab. reg. 1793. ápr. 27, 29, máj. 1, 3, 10, 11, 13, 1794. jan. 20, 22, 23, 25.