Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba
folyamatosabban, mint a megelőző esztendőkben. A tárgyalásra került ügyek, a táblai perek felfüggesztése vagy mellőzése miatt, fellebbezett perek s többnyire (az év végén már csaknem mind) büntető perek voltak. Minthogy pedig a curia az ügyintézés terén állandó lemaradásban volt, személyzetének és a tanácsok számának növekedése ellenére csak az év vége felé kerültek elébe olyan perek, melyek alsó fokon már e mozgalmas esztendőben, március 15-e után indultak. De ezek sem tükrözték a megindult társadalmi erjedést s a nemzet kibontakozó élet-halál harcát, hiszen a parasztmozgalmakkal s a nemzetiségi mozgalmakkal kapcsolatos büntető perek nagyrészt statáriális és más rendkívüli bíróságok elé kerültek, nem jutottak fel a curiára, mely elé politikai természetű ügy e zaklatott évben is alig került. A curia tehát a megszokott ügyeket a megszokott módon intézte, ítélkezésén a bekövetkezett társadalmi változások hatása nem érzékelhető. 113 Ez a mozdulatlanság a curia személyi állományának változatlanságával kapcsolatos. Deák Ferenc miniszteri rendelkezései ugyan, mint láttuk, a curia mindhárom fórumának személyzetét megnövelték, de bírói státusukat sem a Batthyány kormány, sem a Honvédelmi Bizottmány nem cserélte ki olyan mértékig, ami a testület szellemét megváltoztathatta volna, s amit ilyen izgatott, forradalmi időkben természetesnek lehetett volna tekinteni. Deák kinevezései mind a hétszemélyes táblán, mind a királyi táblán fenntartották annak régi, rendi összetételét: megmaradtak pl. táblai praelatusok, táblabárók, ítélőmesterek. 114 A forradalmi lázban égő ország legfelső bíróságán tehát megmaradt a régi világ, s helyükön maradtak a vezetők is: a hétszemélyes táblán annak elnöke, Majláth György, az ellenforradalmi érzésű, aulikus országbíró s a királyi táblán annak elnöke, Zárka János personalis, aki nemsokára, a szabadságharc bukása után, udvari tanácsos lett, s a bécsi Oberster Gerichtshofnál, az elnyomó idegen rendszer legfelső bíróságán kapott magas állást. így magától értetődő, hogy amikor a harcoló nemzet helyzete válságosra fordult, s a kormány és a főbb hivatalok Debrecenbe áttelepülni kényszerültek, a curia nem osztozott ezek sorsában, hanem az átköltözés alól magát kivonva, Pesten maradt vissza. Amikor ugyanis Windisch-Gratz hadseregének előnyomulása miatt 1849. január 1-én s a következő napokban a főváros kiürítése megtörtént — a kormány és a képviselőház már január 1-én eltávozott — a curia nem hagyta el Pestet. A rendkívüli viszonyokhoz óvatosan alkalmazkodva, üléseit felfüggesztette (erre a kir. tábla Zárka personalis javaslatára január 2-i ülésében hozott határozatot), az átköltözésre azonban nem tett előkészületeket. A visszamaradásra különben az események alakulása formális alkalmat is szolgáltatott. Kossuth január 2-án már Szolnokon utasította az ugyanoda érkezett Madarász Lászlót, az országos rendőrség főnökét, hogy „az igazságszolgáltatásnak fenn113 Prot. tab. septemviral. és Prot tab. reg. 1848. Sarlós 72 — 74, 101. Sarlós vizsgálja a kérdést: kihatott-e a két tábla ítélkezésére a jobbágyság felszabadításával bekövetkezett alapvető változás î A kérdésre (legalábbis tárgya, a büntető jogszolgáltatás szempontjából) egyértelműen felel: „Határozottan megállapítható, hogy nem hatott ki. A királyi tábla és a hétszemélyes tábla a forradalom utáni hetekben ugyanúgy helybenhagyta az első fokú bíróságok (ti. 1848 előtt kelt) ítéleteinek túlnyomó részét, mint a forradalom előtt, s ha megváltoztatta azokat, akkor rendszerint súlyosította. A feudális bírói apparátus csúcsszerve ezzel kifejezte azt a határozott álláspontját, hogy a korábbi büntetőbírói gyakorlatot változatlanul fenntartani kívánja. Ugyanerre az eredményre jutunk akkor Í6, ha a forradalom után hozott ítéleteket az 1847. évbeli döntésekkel hasonlítjuk össze." Sarlós 73 — 74. 114 Deák 1848. máj. 25. kelt rendelete Norm. 211.
