Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

VI. rész. 1790—1848

stb.). Sok ügyet nem lehetett elkülöníteni királyi földesúri és törvényhatósági jelleg szerint, ezeket a helytartótanács és a kamara közösen, vegyes bizottságokban intézte el.

40 Az egyházi vonatkozású királyi jogok érvényesítésével kapcsolatosan különös figyelmet érdemel a XIX. sz. első felében az üresedésben levő egyházi javadalmak kamarai hasznosítása. Ismeretes, hogy jövedelmük kameralizálása céljából az egyházi méltóságokat az uralkodók üresedés esetén huzamosabb ideig nem töltötték be. A magyar kamara kezelésében így szép számban voltak egyházi birtokok, 1800 után külön ügyosztályt (Juridica ecclesiastica) is létesítettek az ilyen ügyek ellátására. A számvevőhivatalban az egyházi birtokok gazdálkodásának ellenőrzésére, nyilvántartására, 1818-ban szintén külön osztályt szerveztek. A kormányszékek, így a magyar kamara működésének is igen lényeges eleme volt az önálló intézkedés hatáskörének kisebb vagy nagyobb mórtéke. A bécsi udvar, amely a magyar kamara munkájának irányításában 1790 után is majdnem kizárólagos befolyással rendelkezett, elég sok gondot fordított arra, hogy az állami jövedelmek növelése céljából a kamarai szolgálatot minél tökéletesebbé tegye. A gyorsabb, pontosabb, eredményesebb működés érdekében javítgatta a kamara egyébként akkor korszerűnek mondható belső ügyvitelét is. A gyors és korszerű ügyintézés nagy akadálya volt a XVIII. században az udvar alá rendelt kormányszékek szűkre szabott önálló intézkedési hatásköre. Minden jelentősebb ügy megjárta a bécsi udvart, s ott esetleg több csúcsszerv véleménye alapján született meg a királyi rendelet, amely döntést hozott. Mindez előnyös volt politikai szempontból a királyi hatalom számára, s az ellenőrzést is szigorúbbá tehette. A kormányszékek feladatainak növekedésével azonban az ügyintézésnek ezt a nehézkes és lrörülményes formáját nem lehetett fenntartani. Különösen nem a bécsi birodalmi központi hatóságoknál {így a bécsi udvari kamaránál is), ahol az ügyek nagy sokaságának udvari szinten történt eldöntése nagy és fölösleges aktatermelést okozott, a hivatali apparátust túlterhelte, és az ügyintézést elnyújtotta. Az államigazgatási szervezet tökéletesítésére irányuló törekvéseknek épp ezért egyik legfőbb céljuk az volt, hogy a fölösleges ügyektől megszabadítsák a központi kormányszékeket, hogy azok többet foglalkozhassanak az állami szolgálat szempontjából fontos kérdésekkel.

41 A magyar kamara működésének irányításában is igen erősen érvényesültek az ügyintézés racionalizálásának e szempontjai. A magyar kamara részére 1790 után kiadott fontosabb királyi utasítások az önálló intézkedési jogkör szabályozásának a kérdésével foglalkoznak. Nagyobb Önálló intézkedési jogkörrel először az 1800. február 4-i rendelet ruházta fel a magyar kamarát.

42 Az előzmények 1796—97-re nyúlnak vissza. Az 1797 januári királyi rendelet kifejtette, hogy a „legfelsőbb szolgálatnak" hasznára volna, ha a magyar kamara hatásköre a pénzkiutalás és egyéb kamarai teendők vonalán kibővülne. Ez előmozdítaná az egyes kamarai gazdálkodási ágak fejlődését, az ügyvitel egyszerűsítését ós a takarékosságot is.

43 A magyar kamara a február 4-i rendelet alapján 1800 márciusára készítette el javaslatát, 40 E 75. Civitatensia. 1794-178. 41 Vö. Fr. Walter: Die Zeit Franz II. (I) und Ferdinands I. ÖZV.-II. Abt. 1. Eand 2. Halbband. Teil. 2. Wien 1956, 215-16. 42 E 99. Ben. res. 1800. febr. No. 133., E 81. Gremialia. 1800-7-1. 43 E 81. Gremialia. 1797 — 9 — 1., jan. 31-i udvari leirat.