Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
I.rész. 1686-1720
A bancalitas szervezetét rögtön nem terjesztették ki Magyarországra, ezzel szemben a magyar kamarai jövedelmek feleslegét már 1715-ben a bancalitas bécsi pénztárába kellett uralkodói rendeletre az előző évi hátralékokkal együtt beszolgáltatni. A bancalitas pénzalapjához csatolták magyarországi viszonylatban is az állami alkalmazottak fizetéséből levont bankjárulékot (arrhát), az összes kamarai jövedelmeket és az állami tisztviselők pénztári óvadékait. A bancalitas pénztárába folyt be természetesen az egyébként nem kamarai kezelésben levő hadiadó is. A király meghagyta, hogy a kamara a negyedévi számadási kivonatokat, a zálogban levő birtokokra, az összes fiscalitasokra, az alapítványokra, nyugdíjakra, királyi kegyes adományokra (gratialia) stb. vonatkozó iratokat is küldje meg a bancalitasnak. A tisztviselői fizetéseket, a kamatokat, alamizsnákat a kamarai pénztár egyelőre még maga fizethette ki, az egyéb kifizetések azonban már további rendelkezésig függőben maradtak. A kifizetések után fennmaradó pénzt természetesen a bancalitas pénztárába kellett beszolgáltatni. A királyi rendelet egyben az összes kamarai ellenőröket (a pozsonyi pénztár ellenőrét és a vidéki hivatalok ellenőreit) pénztári ügyekben a bancalitas alá helyezte. 115 Még ezek a rendelkezések sem okoztak változást a magyar kamara pénztári szervezetében és ügymenetében. így értelmezték ezt Bécsben is. A magyar kamara ugyanis — a giróbank felállításával kapcsolatos 1704. évi királyi döntéshez hasonlóan — sérelmesnek találta a kamarai jövedelmeknek a bancalitas pénztárába való beszolgáltatását és a kifizetéseknek a bancalis pénztárra való bízását. Ezzel kapcsolatban ki is fejtette, hogy a jövedelmek beszolgáltatása, az ellenőröknek a bancalitas alá való rendelése ellenkezik a magyar törvényekkel és veszélyezteti a magyar kamara önállóságát. A válaszul leküldött királyi rendelet úgy vélte, hogy a magyar kamara tévesen fogta fel a bancalitas szerepét. A rendelet szerint a kamara ügymenetét és jogállását a bancalitas felállítása nem változtatja meg, a magyar kamara továbbra is az eddigi módon intézi közigazgatási, bíráskodási, fiscalis ügyeit, a jövedelmek beszedése és az eddigi kiadások is hatáskörében maradnak, csupán a kiadásokon túl fennmaradó pénztári felesleget kell a bancalitas pénztárába beszolgáltatnia. Erre a nem nagy összegre azonban az uralkodó joggal tarthat igényt, mert az örökös tartományok jövedelmeiből Magyarországra ennél sokkal többet költenek — hangoztatja a királyi rendelet. 116 A magyar kamara félelme természetesen nem volt alaptalan. A bécsi udvar a továbbiakban nem elégedett meg azzal, hogy a magyar kamara csupán a pénztári felesleget szolgáltassa be a bancalitas pénztárába, s hogy csak a pénztári ellenőrök kerüljenek a bancalitas, illetve a bancalitást igazgató bancalgubernium fennhatósága alá. Valódi célja a magyar kamarai igazgatásnál is a bécsi központi pénzügyigazgatásban bevezetett reformok megvalósítása és a magyar kamarai jövedelmek államadóssági célokra való lefoglalása volt. Ennek megfelelően a pénzügyigazgatást 1717—18-ban Magyarországon is kettéosztotta, s a pénztári ügykört elvonta a magyar kamarától. A változás 1717-ben következett be, amikor az uralkodó az összes kamarai bevételek és kiadások ügyeit magyarországi viszonylatban is a bancalitas hatáskörébe utalta, s a kamaránál csupán a kamarai gazdálkodás irányítását, a jövedelmek beszedését hagyta meg. A kamara kizárólag pénzkezeléssel foglalkozó tiszt115 E 21. Ben. res. 1715. máj. 27., június 14. 118 Uo. 1715. máj. 28.
