Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

VI. rész. 1790—1848

a további tárgyalásoktól, s a tárgyalás további erőszakolása a rendek részéről mindig az udvar és a rendek viszonyának a megromlását vonta maga után.) A bécsi udvari kamara magyar—erdélyi vonatkozású hatáskörének ilyen formában történt visszaállítása — mint említettük — nagy elkeseredést váltott ki a magyar körökben. A király ekkor azt ígérte, hogy a bécsi udvari kamaránál a magyar ügyeket csak magyar tanácsosok fogják intézni.

140 Ezt az ígéretét, amelynek célja a rendek lecsendesítése volt, úgy váltotta be, hogy a magyar kamarai ügyek intézésére a magyar kancelláriától 4 tanácsost és 2 titkárt helyezett át a bécsi udvari kamarához, s a magyar—erdélyi kamarai ügyekhez egy magyar alelnöki állást szervezett.

141 Ez a személyzet lehetővé tette, hogy a bécsi udvari kamaránál külön magyar osztály működjék. Bécsben — amint e személyzet is tanúsítja — nemcsak mellékesen foglalkoztak a magyar—erdélyi kamarai ügyekkel. A birodalmi központi igazgatásnál 1792-ben az összpontosítás jegyében újból nagy átszervezést hajtottak végre. A cseh—osztrák kancelláriát újból egyesítették a bécsi udvari kamarával, az új hatóság (Directorium in cameralibus der hungarisch—siebenbürgischen und deutschen Erblande, wie auch in publieo-politicis dieser letzteren) foglalkozott a magyar—erdélyi kamarai ügyekkel is. A központosítás tehát a Haugwitz-féle átszervezéssel ellentétben ekkor a kamarai ügyek révén a magyar ügyekre is kiterjedt. Felmerült az a kérdés, hogyan intézzen az osztrák örökös tartományok legfelsőbb központi végrehajtó szerve magyar ügyeket, amikor a magyar alkotmány szerint erre semmiképp sem lehetett illetékes. Az egyesítés mindenesetre érdekesen oldotta meg a kérdést. A reform egyik alapelve volt, hogy az osztrák és a magyar tartományok igazgatását szorosabbra fűzze. Ennek megvalósítása céljából a Directorium fontos posztjaira magyarokat is ültetett (a bécsi udvari kamara alkalmazottait), s lehetővé tette, hogy a magyar tanácsosok — annak viszonzásául, hogy osztrákok magyar ügyeket is intéznek — az osztrák örökös tartományok ügyeibe beleszólhassanak. Mindez kivehető az új központi hatóság szervezetéből és az ügyintézés módjából. Az osztrák és a magyar ügyek szorosabb összefogását szolgálta a Directorium elnökségének az összeállítása is. Az „Oberst-direktorial minister" és a „Direktorialhofkanzler für die publico-politica" alatt 2 kamarai alelnök volt, egyik az osztrák örökös tartományok, a másik a magyar—erdélyi kamarai ügyek részére. A Directorium 6 tartományi ügyosztálya mellé, amelyek az örökös tartományok közigazgatási és kamarai ügyeit intézték, egy hetedik ügyosztályt szerveztek a magyar—erdélyi kamarai ügyek számára. (Ebben tevékenykedtek a magyar alelnök és a magyar tanácsosok.) A hét ügyosztály felett két tanács működött. Az első döntött az osztrák tartományok közigazgatási és kamarai ügyeiben, valamint a magyar— erdélyi kamarai ügyekben, a másik Cseh—Morvaország, Szilézia és Galícia közigazgatási és kamarai ügyeit látta el. Az első tanács ülésein vettek tehát részt a magyar tanácsosok, akik így a magyar—erdélyi kamarai ügyek mellett az osztrák tartományok közigazgatási és kamarai ügyeibe is beleszólhattak.

142 (E vegyes, osztrák—magyar tanácsban nyilvánvalóan a magyar tanácsosok voltak kisebbségben, így véleménykülönbség és szavazás esetében az osztrák tanácsosok mind osztrák, mind magyar ügyekben többséget tudtak szerezni. 140 Vö. a 3. és 4. sz. jegyzetet. HÍ Fr Walter i. m. (ÖZV. 1780-1792.) 80. 142 Uo. 218-19.