Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

VI. rész. 1790—1848

A titkárok és a fogalmazók esetében még nagyobb a különbség az engedélyezett és. a valóságban alkalmazott személyzet között. Az 1791. évi és az 1811. évi státusrendezés egyaránt 10 titkári és 10 fogalmazói állást engedélyezett. A létszámfeletti állásokat, ilyenek minden évben voltak, szintén a megüresedett állások be nem töltésével kellett volna megszüntetni. A gyakorlat azt mutatja, hogy á létszámfeletti állások megszüntetése helyett egyre inkább szaporították azokat. A titkárok és fogalmazók száma egyre nagyobb lett, 1832-ben 13 titkár, 17 fogalmazó* az 1840-es években 15—17 titkár s közel 20 fogalmazó dolgozott a kamaránál. E mellett igen nagy volt a fogalmazógyakornokok száma is, 1832-ben pl. 13, 1842-ben 12, 1843-ban 13, 1845-ben 35, 1847-ben 37. •A létszám kérdésében állandó volt a küzdelem a magyar kamara és az udvari ellenőrzést végző bécsi udvari kamara között. A gyakori ügyviteli racionalizálások, a takarékosság állandó hangoztatása ellenére a személyzetet mégis növelni kellett az úja,bb és újabb, egyébként a magyar kamara hatásköréhez szorosan nem kapcsolódó feladatok elvégzése céljából, továbbá a magyar kamara önálló ügyintézési hatáskörének nagymértékű kiszélesítése miatt. Az utóbbi azt jelentette, hogy a magyar kamara az ügyek többségében az udvarhoz való felterjesztés és udvari határozat nélkül dönthetett.

49 .Az elnökből, alelnökből, a tanácsosokból tevődött össze — amint tudjuk — a magyar kamara legfontosabb szervezeti egysége, a tanács. A tanács személyzetének azonban nemcsak az volt a feladata, hogy a tanácsüléseken referálja az ügyeket, majd döntést hozzon azokra. A tanácsosok a hozzájuk beosztott titkárokkal, fogalmazókkal készítették elő az ügyeket a tanácsülésre, majd a tanácsi döntés után az ő közreműködésükkel készültek el a fogalmazványok. A tanácsosi és fogalmazói személyzet ezt az utóbbi munkát szintén bizonyos szervezeti keretek között végezte. Ezeknek a kereteknek a kialakulása az 1772. évi utasítással indult meg. Említettük, hogy 1772 után a kamaránál minden előadó tanácsos mellé bizonyos titkári és fogalmazói személyzetet osztottak be egy vagy esetleg több ügycsoport ügyeinek intézésére. Ebből az együttműködésből alakult ki az a szervezeti egjrség, amelyet II. József korában a kamarával egyesített helytartótanácsnál bürónak hívnak. A büró a tanácsost ós a hozzája beosztott fogalmazói személyzetet és e személyzet munkahelyét, irodáját jelentette. A büró-rendszer így részben kamarai, részben helytartótanácsi eredetű. Határozottabb formát mindenesetre a két hatóság egyesítése alatt nyert. A visszaállított kamara szintén átvette ezt a büró-rendszert, mégpedig az 1790 előtti jellegzetességeivel. A magyar kamara hivatali helyiségeinek elosztását feltüntető jegyzék 1791-ben elnöki, alelnöki és 10 tanácsosi büróról ad felvilágosítást. Az elnöki büró 2 dolgozószobából és 1 előszobából, az alelnöki 1 szobából és előszobából állt. Minden tanácsosnak volt egy-egy dolgozószobája, ehhez csatlakoztak a beosztott titkár, fogalmazó, gyakornok részére fenntartott szobák. A levéltári igazgató büróját a levéltár helyiségében helyezték el.

50 A bürók tehát szervezetileg tulajdonképp a kamara osztályai voltak. 49 A kamarai személyzetre E 99. Ben. res, 1791. ápr. No. 122., E 81. Gremialia. 1791-35-4., 1793-17-13. (No. 2. melléklet), E 99. Ben. res. 1811. január No. 240., E 74. Cassalia. 1832—15 — 87. (kimutatás a személyzetről az irodaszerek kiutalásával kapcsolatosan). A létszámra ezeken kívül figyelembe vettem a „Schematismus inclyti regni Hungáriáé, partiumque eidem adnexarum" köteteit a megfelelő évekből. 50 E 81. Gremialia. 1793-17 — 13. E melléklet. 20 305