Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

VI. rész. 1790—1848

pultak a későbbi kisebb mértékű szabályozások is. Az 1810. január 11-i

47 utasítás újból leszögezte, hogy a hatáskörbővítés célja kifejezetten az ügyintézés meggyorsítása. E rendelkezés szerint a következő ügyeket utalták a magyar kamara önálló intézkedési hatáskörébe: telepesek részére a már szabályozott kedvezmények engedélyezése, talált kincsek után 100 Et-ig, életmentésért 25 Ft-ig a jutalom (taglia) kiutalása, a szabályszerű napidíjak és útiköltségek utalványozása, irodaszerek beszerzése, fizetési előlegek engedélyezése, a fizetésekre megállapított különféle taksák, irodai vagy egyéb taksák ügyei a fennálló szabályozások szerint, lakbér kiutalása, napszám, 100 Ft-ig gyógyítási költség kiutalása szolgáknak és jobbágyoknak, 50 Ft-nál nem nagyobb számadási hiány elengedése, bányászok, sóvágók, szolgák részére ellátás kiutalása, munkabérek megállapítása a kincstári gazdálkodás területén, az épületek fenntartására szükséges javítások, épület javítások, renovációk 3000 Ft-os költségig, építési anyag beszerzése, az építkezés lefolytatása, 6000 Ft-nál nem nagyobb értékű épületek eladása, jóváhagyása az olyan bérleteknek, ahol az évi bérösszeg 6000 Ft-nál nem nagyobb, szabad királyi városoknál ingatlaneladások jóváhagyása 6000 Ft érték alatt, kamarai birtokokon az úrbéri szerződések megkötése az urbárium előírásai szerint, lelkészi javadalmak adományozása évi 1000 Ft-os jövedelemig, a központban a hivatali ranglétrán a fogalmazótól és a számtiszttől lefelé helyet foglaló összes kamarai alkalmazottak, továbbá évi 700 Ft-nál nagyobb fizetést nem élvező só-, harmincadtisztviselők és egyéb számadásra kötelezett alkalmazottak személyzeti ügyei, a fiskalitások feljelentői részére az érték harmadrészének kiutalása (ha a feljelentés tárgya ingó vagyon, amely a feljelentés nélkül nem jutott volna a kamara tudomására), a püspökök által megállapított nyugdíjak és alamizsnák kiutalása a vacans egyházi javadalmakon, 2000 Ft-os kiadást túl nem haladó városi építkezések engedélyezése, az összes városi haszonvételek bérleti szerződéseinek jóváhagyása, engedély adása a szabad királyi városoknak kölcsön felvételére, szabad királyi városoknál a tisztújítási jegyzőkönyvek jóváhagyása a helytartótanáccsal egyetértésben. Az önálló intézkedési hatáskör szabályozása, mint erre már utaltunk is, nemcsak az ügyvitel racionalizálását, hanem a magyar kamara önállóságának, a bécsi udvari kamara és a magyar kamara viszonyának a kérdését is érintette. Különösen vonatkozott ez a kamarai tisztségek betöltését illető problémára, amelyről a hatáskörbővítést szabályozó utasítások csak röviden szóltak, illetve nagyrészt jóváhagyták az 1790-es években kiadott rendelkezéseket. A kamarai tisztviselők személyzeti ügyeivel kapcsolatos önálló hatáskör az 1785 előtti állapotokhoz képest szintén növekedett, nem olyan nagy mértékben azonban, mint a pénzkiutalási és gazdálkodási hatáskör. Az uralkodó kinevezési joga 1790 után a kamarai központban általában a referálással és fogalmazással kapcsolatos tisztségekre, a központi szerveknél és a vidéki szervek egy részénél a vezető tisztségekre terjedt ki. Ez azt jelentette, hogy a király nevezte ki a kamaraelnököket, alelnököket* a kamarai tanácsosokat, titkárokat, fogalmazókat, az iktatóhivatal, a kiadóhivatal, a levéltár vezetőjét és helyettesét, a főpénztárnál a fizetőmestert, ellenőrt és a számfejtőt, a pénztári tiszteket, a számvevőhivatalban a számadásmestert, helyettesét és a számtanácsosokat, számtiszteket. A kamara általában kinevezhette az írnokokat (kancellistákat) és az ezeknél kisebb 47 E 136. Magyar kam. arch. Div. instr. Irreg. Fase. 7. 643 — 678. Az utasításban megtalálhatók az 1826., 1829., 1835., 1836., 1837. évi pótlások, kiegészítések.