Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

VI. rész. 1790—1848

amelyek a bányakerületek és a törvényhatóságok (megyék, városok) között felmerültek. Jelentős munkásságot fejtett ki a bányászati ügyosztály a bányajog szabályozásánál, közreműködött a regalejog rendezésében, a bánya- és kohóművek hasznosításának megszervezésében is. A kamara e tevékenysége során a bányászat hagyományos, kincstári formáit (a bányászat királyi jellegét) és ezzel a bécsi udvar érdekeit védelmezte. Emiatt állandó összeütközésbe került a törvényhatóságokkal, a helytartótanáccsal és az országgyűlésnek a bányászat királyi jellegét, kiváltságos helyzetét megszüntetni igyekvő kísérleteivel.

37 Az országgyűlés, amely annyit kardoskodott 1790 után a magyar bányaügy önállóságáért, nyilván nem rokonszenvezett a magyar kamara ilyen irányú tevékenységével. f A kamarai birtokgazdálkodásban a francia háborúk pénzszüksége, az állampénztár állandó válsága szintén jelentős változásokat hozott. Azzal, hogy a mezőgazdaság megjavításával növeljék a kamarai birtokok jövedelmeit, a háborúk alatt — kivéve a lótenyésztést — nemigen törődtek. Inkább a pénzszerzés egyszerűbb formájához, a kamarai birtokok értékesítéséhez folyamodtak.

38 A kamá> rai birtokok nagyobb arányú értékesítését már II. József indította meg 1789-ben: II. József a birtokok eladását vagy örökbérletként való hasznosítását tűzte ki célul. Ez ellentétben volt a magyar törvényekkel, amelyek szerint a fiskusra háramló birtokokat csak adományozni lehetett. II. József a birtokok eladására vonatkozó rendeletét 1790-ben szintén visszavonta. A kamarai uradalmak értékesítése 1790 után adományozások útján történt, amikor a birtok eladási értókét a becsérték jelentette. Nem lehetett értékesíteni továbbra sem a koronauradalmakat (Óbuda, Visegrád, Diósgyőr, Huszt ós a tiszai kerület), a fakitermelésre, a sóbányák fenntartására szolgáló uradalmakat, a folyók mellett fekvő jól hasznosítható és a bortermő birtokokat (Tokaj és vidéke). A birtokértékesítés ügyeinek intézésére a magyar kamaránál 1790 után külön birtokadományozási ügyosztályt (collatio bonorum) állítottak fel. Ez az ügyosztály foglalkozott általában a háramlott birtokvagyon hasznosításával és a kamarai birtokok bérbeadásával is.

39 A harmincadigazgatás vonalán a magyar kamara hatáskörében az 1785 előtti állapothoz képest lényeges változás nem történt. Ugyanez mondható el a sóigazgatásról. A sójövedelmek a só árának többszörös emelése miatt egyre fontosabb szerepet játszanak a kamarai bevételek növelésében. A só árának emelése állandó politikai feszültséget teremtett az udvar és a rendek között, s fokozta a kamara népszerűtlenségét az országban. A szabad királyi városok ellenőrzése 1790 után is megoszlott a helytartótanács és a magyar kamara között. A két kormányszék városi vonatkozású teendőit 1794-ben pontosabban körülírták. A kamara foglalkozott a szabad királyi városok királyi földesuraságával kapcsolatos ügyekkel (elsősorban a városi gazdálkodással) és a városi tisztújítással. A helytartótanács felügyelt a városok törvényhatósági jellegű ügyeire (városi igazgatás, gazdasági élet, oktatásügy, városépítés, rendészet, hadiadó, árak és mértékek szabályozása 37 A bányászati ügyekre az ,,E 86. Montanistica" ügyosztály kútfőbeosztása ad felvilágosítást. A magyar kamara bányászati hatáskörének részletesebb kifejtését adja Sashegyi O., A visszaállított kamara bányászati forrásai e. kéziratos munkája. . 38 Vö. Nagy Irén: A magyar kamarai birtokok értékesítése a napóleoni háborúk idején. Bp. 1930, 14—15, 24-26, 41. 39 A birtokadományozás szabályozására 1. E 77. Collat. bonorum. 1790—22., E 87. Oeconomica. 1801 — 56 — 2.. E 99. Ben. res. 1802. nov. No. 135., A 39. Magvar kanc. Acta gen. 1790 : 4062.