Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
VI. rész. 1790—1848
VI. RÉSZ 1790—1848 1. A KAMARA VISSZAÁLLÍTÁSA II. József rendszerének összeomlása, a Habsburg-abszolutizmus válsága 1790 után nagyrészt megsemmisítette azokat az intézkedéseket, amelyek a magyar pénzügyigazgatás szervezetét oly lényeges mértékben módosították az 1780— 1790-ig terjedő időszakban. József halála előtt az államigazgatást érintő rendelkezéseit is visszavonta, s ezzel tulajdonképp az ország igazgatásának 1780. évi rendszerét állította helyre. A bécsi udvar — amint majd látni fogjuk — 1790 után mereven ragaszkodott az 1780. évi, illetve 1780 előtti államigazgatási rendszer fenntartásához. Ügy vélte, hogy ezzel kielégíti az alkotmányosság és törvényesség helyreállítására irányuló magyar követeléseket, lecsendesíti a rendeket. Ugyanakkor arra is gondolt, hogy az 1780. évi státus a rendeknek adott engedmények mellett a Habsburg-udvar bizonyos jogait és hatalmi pozícióit is biztosította. Az uralkodói pozíciók védelmét — amint erre az eddigiekben már többször rámutattunk — elsősorban a királyi és felségjövedelmek kezelését ellátó, a rendi befolyástól nagyjából független magyar kamara tette lehetővé. Könnyen érthető, hogy az udvar, amely 1790 után a rendi és az uralkodói hatalom közötti kompromisszum megteremtésére törekedett, szívesen látott hozzá az 1780 előtti magyar kamarai rendszer visszaállításához, különösen olyan körülmények között, amikor ezt II. József törvénysértő, Magyarország önállóságát támadó rendelkezéseinek felszámolása kapcsán hajthatta végre. A magyar függetlenségi mozgalom 1790 után másképp vélekedett II. József pénzügyigazgatási rendszerének felszámolásáról. A magyar rendeket nem elégítette ki az 1780-as állapotok visszaállítása, amely csak korlátozott függetlenséget biztosított volna a magyar pénzügyigazgatás részére. Az 1790. évi országgyűlés köznemesi ellenzéke az önálló magyar pénzügy érdekében szállt síkra, s a koronázási hitlevéltervezetben azt követelte, hogy a magyar kamara évenként számoljon be ténykedéséről az országgyűlésnek, a rendek ellenőrizhessék a bánya- és vámügyet, a postaügyet, amelyek addig, mint rezerváták, az uralkodói hatáskör részére voltak fenntartva. Ez az erélyes rendi követelés nagy feszültséget teremtett a rendek és az udvar között, amelynek — amint láttuk — egyáltalán nem volt szándékában az 1780-as pénzügyi rendszeren változtatni. Az udvar a koronázási hitlevéltervezetnek ennél szelídebb változatát sem fogadta el. Utóbbit az udvar és a rendek között közvetítő Zichy Károly gr. országbíró és Ürményi József perszonális 1790. szeptember 5-én vitte fel Bécsbe. Bécs hatalmi helyzete a magyar rendekkel szemben akkor már megerősödött. Az 1790 júliusi reichenbachi egyezmény leszerelte a magyar függetlenségi mozgalmat támogató porosz akciót. Zichy és Ürményi végül is csak annyit tudott elérni, hogy LT. Lipót a hitlevéltervezet elejtése árán hozzájárult a benne foglalt alkotmányos biztosítékok törvénybe ikta-