Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

V.rész. 1785—1790

•elnökének véleménye alapján rögtön el kellett intézni, s utólag kellett jelenteni az intézkedés okait a kancelláriának.

59 A helytartótanács és a harmincad-adminisztráció együttműködése több szempontból szükséges volt. A harmincadjövedelmeket a helytartótanács budai főpénztárába szolgáltatták be, s innen fizették ki a harmincadigazgatáshoz szükséges összegeket is. A harmincadhivatalok — amint említettük — más kamarai jövedelmek kezelését is ellátták, azonkívül az ország bizonyos részein egyesített só- és harmincadhivatalok működtek, ezeknél a sógazdálkodást a helytartótanács ellenőrizte.

60 A magyarországi sóbányászat intézését II. József — a harmincadigazgatáshoz hasonlóan — szintén a kincstári igazgatás és gazdálkodás erős központosítása és megjavítása végett vonta el a kamarával egyesített helytartótanácstól. Már a magyar kamara és a helytartótanács egyesítése előtt kifejtette azt a véleményét, hogy a bányagazdálkodás megjavítása céljából a magyar kamara kezében levő sóbányákat a „montanisticum"-nak, birodalmi bányagazdálkodási szervezetnek kell átadni, amelynek élén a bécsi bányászati kamara (Hofkammer in Münz- und Bergwesen) állott. Ez az udvari szerv irányította a magyarországi bányagazdálkodási szervek (selmeci főkamaragrófság, szomolnoki és nagybányai bányafelügyelőség) működését is. II. József nagyon sürgette ennek az átszervezésnek a végrehajtását. Többször hangot adott elégedetlenségének amiatt, hogy a sóbányászat átadásának ügye — érthetetlen okokból — késik.

61 Nyilván az átadás meglehetősen bonyolult ügyének az előkészületei húzódhattak el. Az átadást végül is az 1785. augusztus 29-i királyi rendelet mondta ki, szeptember 15-én külön helytartótanácsi bizottság foglalkozott az átadás lebonyolításának a megszervezésével. Az új rendszer értelmében a máramarosi sóbányákat a hozzájuk tartozó kamarai erdőkkel, továbbá a bocskói, huszti, tiszaújlaki, püspökladányi uradalmakkal, a kabolapojánkai vaszúzóval együtt a nagybányai bányafelügyelőnek kellett a máramarosi kamarai adminisztrációtól a bécsi bányászati kamara részére átvenni. A sóvári sómű (sófőző) és a hozzátartozó uradalom átvétele a sóvári főhutamestertől a szomolnoki bányafőfelügyelőre várt. A tiszaújlaki, a máramarosszigeti és a bustyaházi sószállító hivatalok átadását későbbi időre halasztották. A sóbányáktól messze fekvő püspökladányi uradalom rendeltetése csupán az volt, hogy a bányaszemélyzetet terménnyel, élelemmel lássa el. A többi uradalom fát szolgáltatott a bányáknak és jobbágyaik végezték részben a bányászatot, részben a sószállítást. Az új kezelési és számadásvezetési rendszer kezdetéül 1785. november 1-ét jelölték meg.

62 A máramarosi kamarai adminisztrátor jelentése szerint a bécsi bányászati kamara 1785. november 1-től valóban átvette a sóbányászat kezelését, bár a bányák és az uradalmak átadása erre az időpontra még nem fejeződött be teljesen.

63 A sóbányák igazgatására szolgáló szervezetet II. József 1787 februárjában átalakította. A sóvári sótermelés a hozzátartozó uradalommal együtt továbbra is a sóvári 59 E 135. Ben. res. 1786. máre. No. 107. 80 Uo. 1787. okt. No. 10. 61 A 39. Magyar kanc. Acta gen. 1785 : 4487, 4426. a sóbányák átadására, uo. 1785 : 12804. II. József észrevételei (Erinnerungen) 1785 júliusában a kamara és a helytartótanács egyesítéséről, ezzel kapcsolatban a sóbányák átadásának késedelméről. 62 E 130. Salinaria. 1785/86. Salis product. No. 3. pos. 7 (1). 63 Uo. No. 3. pos. 27.