Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

I.rész. 1686-1720

A bécsi városi bank és az universalis bancalitas felállítása jelentós fordulópont a Habsburg-birodalom pénzügyi és gazdasági fejlődésében. A bécsi városi bank működése nemcsak az állami pénzügyeknél éreztette kedvező hatását, hanem a hitelélet fellendítésével a tőkefelhalmozás folyamatát is elősegítette. Az universalis bancalitas szerepe csak az állami pénzügyek központosítása terén volt pozitív jellegű, mint állami bank, a birodalmi pénzügyek válságos helyzete, az állam hitelének ingatag volta miatt, nem tudott jelentőségre szert tenni. A bécsi központi pénzügyigazgatásban a XVII. század végén és a XVIII. század elején bekövetkezett változások világosan mutatják azokat az egyre fokozódó erőfeszítéseket, amelyeket a bécsi udvar újabb és újabb jövedelmek előteremtése, új pénzforrások megnyitása céljából kifejtett. E törekvéseknek úgyszólván egyedüli célja a Habsburgok nagyhatalmi politikájából eredő óriási hadikiadások fedezése volt. Ezt a célt szolgálta tulajdonképp a bécsi kamara ügyviteli reformja, a giróbank, a bécsi városi bank, majd 1714-ben az universalis bancalitas megalapítása. Az államadósság, amelynek összege 1711-ben elérte a 49 millió Ft-ot, a pénzügyigazgatás egyre döntőbb tényezőjévé vált, s uralmát egyre jobban kiterjesztette az állami pénzügyek fölé. A bécsi városi bank, amely biztosította az addig szervezetlen magántőke felhasználását birodalmi célokra, már tetemes állami jövedelmi forrásokat kötött le. Az universalis bancalitas pedig minden állami jövedelemre rátette kezét, központosította az állami pénztárügyet, s lehetővé tette az állami jövedelmeknek az államadósság céljaira való felhasználását. A birodalmi pénzügyigazgatásnak a bevételek fokozására, az állami hitel ügy kifejlesztésére irányuló törekvései elhatározó befolyással voltak a magyar kamarai pénzügyigazgatás további sorsára, a magyar kamara fejlődésére is. 3. A KAMARA TERÜLETI ILLETÉKESSÉGE Magyarország területe — a Maros—Tisza szöge és Temesvár kivételével — az 1699. évi karlócai béke értelmében felszabadult a török uralom alól, a török Erdélyről is lemondott. Megnyílt tehát a lehetőség arra, hogy a magyar királyi kamara hatáskörét az ország egész területére kiterjessze, amely egyébként elvben és jogilag addig is hatáskörébe tartozott. Mindez azonban a bécsi körök államgazdasági és pénzügyi politikája miatt, nemkülönben az ország területi megosztottságát továbbra is fenntartani igyekvő törekvések következtében nem valósult meg. Az elsődleges ebben a politikában a pénzügyi szempont volt, amely a visszahódított területek teljes gazdasági felhasználását sugallta a bécsi udvarnak. E politikai ós gazdasági törekvések folytán az egész, úgyszólván gazdátlan neoaequistica terület a császári kincstár birtokába, a bécsi haditanács, majd a bécsi udvari kamara igazgatása alá került azzal, hogy bevételeit a háborús kiadásokra, a súlyos válságban levő birodalmi háztartás szükségleteire fordítsák. A bécsi udvar már 1684-ben, a török elleni hadjárat küszöbén ilyen értelemben foglalt állást az új szerzemények gazdasági felhasználásával kapcsolatosan. A bécsi államkonferencia úgy döntött, hogy a Győrtől, Komáromtól lefelé terjedő területet egész Belgrádig külön tartományként, budai központtal kell majd igazgatni. Buda 1686. évi visszafoglalása után e területen kamarai igazgatást es gazdálkodást vezettek be. E teendőket az 1686-ban létesített és a bécsi udvari kamara alá rendelt budai kamarai felügyelőség (1691-től kezdve budai kamarai