Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
III. rész. 1741—1772
dolgozta ki, az magyar ügyekben többnyire a magyar kancelláriával tanácskozott. A kancellária a magyar érdekek védelmét csak a nemesség és a szabad királyi városok vámmentességének biztosításában, illetve kiterjesztésében látta. (A magyar nemesek és a városi polgárok saját használatukra behozott cikkek után nem fizettek vámot. Ezt a kedvezményt továbbra is megtartották. Nem sikerült azonban a vámmentességet kiterjeszteni a saját termesztésű áruk kivitelére.) Az 1752 márciusi bizottsági tárgyaláson a mag3>ar kamara képviselői, Grassalkovich elnök és Weidinger harmincadigazgató is részt vettek. Jellemzően csak arra volt gondjuk, hogy az új vámszabályozás következtében a kincstár harmincadbevétele ne csökkenjen. A kész tarifatervezetre Grassalkovich elnök 1753 májusában tette meg észrevételeit, megjegyzései csupán a tokaji bor vámjának leszállítására és arra szorítkoztak, hogy a tranzito vám egyenlő legyen a behozatalival. 02 A magyar kamara nem tett semmit az 1754. évi vectigal életbe léptetése ellen, és nem mutatott rá, hogy ez a vámszabályzat mennyire káros a magyar gazdasági életre nézve. Pedig a kamara előtt nem volt ismeretlen a vámtételek kereskedelmet fejlesztő vagy sorvasztó hatása, hiszen 1740 előtt ilyen érvekkel is harcolt a kamarai hatáskört csökkentő harmincadbérlet, illetve igazgatóság ellen. Csakhogy ekkor a kamara befolyásának a védelméről, nem országos gazdasági érdekről volt szó. Az 1754. évi vámszabályozásnál a magyar kamarának valóban csak az a szerep jutott, hogy a bécsi udvar elképzeléseit „királyi hatósághoz méltóan" pontosan végrehajtsa, 63 s hogy a harmincadszervezet munkáját e feladatok végrehajtása érdekében szabályozza. Ha tiltakozott is később egyes vámtételek magassága miatt, az egész vámrendszer ellen nem lépett fel. A harmincadszervezet — amint erre rá is mutattunk —- a vámigazgatás mellett járulékos feladatokat is ellátott. Az 1740-es évek háborús pénzügyi válsága idején ilyen járulékos (egyébként fontos) teendővel, az aranymosás és a kincstári aranybeváltás ügyével bővült a harmincadszervezet munkája. Az aranytermelésből eredő jövedelmek növelése végett 1747-ben az aranymosás és beváltás ügyét — a bécsi kamara alá tartozó bányakerületek kivételével — Weidinger Ferenc harmincadigazgatóra bízták. Feladatává tették az aranytermelés jobb megszervezését, előmozdítását. Az aranymosás és beváltás ügyeit az aranylelőhelyek közelében levő vidéki kamarai tisztviselőknek az ő irányításával és ellenőrzésével kellett intézniük. Felhívták Weidinger figyelmét arra, hogy kerülje a hatásköri összeütközéseket, főleg a határrészeken, az erdélyi aranytermeléssel. A rendelet közölte a beváltási összegeket és az aranylelőhelyeket is. 64 Az aranybeváltással megbízott kamarai tisztviselőknek a beváltott aranyat a pozsonyi főpénztárhoz kellett felküldeniük, a magyar kamara innen továbbította azt Bécsbe. Az így beszolgáltatott aranyat a beváltás értékében beszámították a magyar kamarai jövedelmek udvari kvótájába. 65 Az aranymosás és beváltás ügye a fenti rendelkezéssel, úgy látszik, még nem került teljesen a magyar kamara hatáskörébe, az aranymosás legfelsőbb irányítását Magyarországon ugyanis csak 1749-ben utalták a magyar kamara szorosabb felügyelete alá. Ugyanakkor kimondták, hogy az igazgatói tisztséget Magyar62 Uo. 44-49. 03 A vámszabályzat kiadásáról és végrehajtásáról intézkedő királyi rendelet E 21. Ben. res. 1754. aug. 12. 64 Uo. 1747. szept. 28. fi5 Uo. 1748. márc. 16.
