Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
Előszó
a rendek érzékenységére. Ilyen vonatkozásban az udvar politikája mindig következetes és anyagilag sikeres volt. 10 Th. Mayer tehát a magyar rendi alkotmány kamarai vonatkozású cikkelyeinek alapján sem tartotta törvénytelennek a bécsi udvari kamara befolyását a magyar kamarai ügyekre. E törvények szerinte nem zárták ki a bécsi udvari kamarát ezekből az ügyekből, s nem sértették azokat a királyi jogokat sem, amelyek alapján a kamarai jövedelmek felhasználásába a magyar rendek nem szólhattak bele. Ezzel szemben magyar oldalról Kérészy Zoltán 1916-ban megjelent művében hasonló vizsgálódások után arra az eredményre jutott, „hogy a magyar kamara hazai törvényeink értelmében, tehát a magyar közjog szerint az ausztriai udvari kamarától semmiféle függésben nem állott, s a kamara ezen jogi állásával ellentétes közigazgatási gyakorlattal szemben a magyar országgyűlés tiltakozásának szakadatlanul kifejezést adott" 11 . Szerinte tehát a rendi törvények világosan kimondták a magyar kamara függetlenségét. Az első világháború idején az egymással ellentétes osztrák és magyar véleménynyel maradt abba a magyar kamara közjogi helyzetével kapcsolatos vita. Az Osztrák—Magyar Monarchia felbomlása után magyar részről e kérdéssel nemigen foglalkoztak, az általános történeti művekben a magyar kamara olyan hatóságként szerepelt, amely felett a bécsi udvari kamara törvénytelenül gyakorolt ellenőrzést. Osztrák részről a birodalmi központi igazgatás 12 megírásával kapcsolatos kutatások több értékes adalékot hoztak felszínre a magyar kamarai pénzügyigazgatásra vonatkozólag, s ezek az adalékok a gyakorlati pénzügyigazgatás (s nem a közjogi állapot) egyes részleteinek tisztázása tekintetében hozzájárultak a bonyolult kérdés jobb megvilágításához. Az 1918 előtti kutatásoknak ugyanis egyik alapvető hibája volt, hogy a magyar kamara önállóságának, illetve függésének valóban igen bonyolult kérdését az idevágó rendi törvények aprólékos elemzésével, nem pedig a kamarai ügyvitel tisztázásával, a megfelelő levéltári forrásanyag tanulmányozásával próbálták megoldani. Áttekintve és általánosságban értékelve a magyar kamara török hódoltság utáni fejlődését érintő irodalmat, újból könnyen megállapíthatjuk, hogy mind a kamarai pénzügyigazgatás részleteinek tisztázása, mind a problémák megoldása tekintetében van tennivalója a történetkutatónak a magyar kamara történetével kapcsolatosan. Ismét hangsúlyozzuk, hogy e monográfia nemcsak a közigazgatásés hatóságtörténet egy fontos területének megvilágítására vállalkozott, hanem ezzel kapcsolatosan több fontos magyar történeti kérdés megválaszolására is, ami a magyar kamarai pénzügyigazgatás alaposabb elemzésénél úgyszólván elkerülhetetlen volt. E célkitűzésekből, az eddigi történeti irodalom hézagos voltából következett az, hogy a feldolgozásnak főleg az eddig még kiaknázatlan levéltári forrásanyagra kellett épülnie. Amint a monográfia egyes részeit követő jegyzetekből is látható, a legtöbb adatot a magyar kamarai levéltár iratanyaga szolgáltatta. A fejlődés 10 Uo. 55-57. 11 Kérészy Z.: Adalékok a magyar kamarai pénzügyigazgatás történetéhez. Bp. 1916., 159. 18 Vö. a „Die österreichische Zentralverwaltung" c. mű köteteit. A sorozat bibliográfiai adatainak ismertetését, mivel az egyes köteteket a továbbiakban a jegyzetekben úgyis többször idézni fogjuk, e helyen mellőzzük.
