Veres Miklós: A tárnoki hatóság és tárnoki szék : 1526–1849 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 2. Budapest, 1968)

II. A tárnoki hivatal és a tárnoki szók szervezete

II. A TÁRNOKI HIVATAL ÉS A TÁRNOKI SZÉK SZERVEZETE A tárnoki hivatal, mint fentebb láttuk, a tárnoki hatóság apparátusa volt. Vezetője a mindenkori tárnokmester, helyettese az altárnokmester. A rendelkezésünkre álló források szerint a XVIII. század közepétől, pontosabban 1756-tól már egy titkárt is alkalmaztak a tárnoki hivatalban. Erre nyilvánvalóan azért került sor, mert a tárnoki városok számának növekedésével megszaporodtak a hivatal teendői is. A hivatal ezzel a személyzettel látta el az egyre növekvő feladatokat egészen 1840-ig, amikor a szervezeti keretet jelentősen kibővítették. Ugyanis csak ekkor került sor egy kiadói (expeditor) és egy írnoki (cancellista) állás rendszeresítésére, bár az ügyek zavartalan intézése érdekében erre már előbb is szükség lett volna. A tárnoki szék — ellentétben a tárnoki hivatallal, mely állandó jellegű intézménynek tekinthető — csupán „ad hoc" jellegű bíróság volt, melynek ilyenformán a teljes személyzete sem lehetett állandó. Az általunk tárgyalt korszak nagyobb részében csak a tárnoki széken elnöklő tárnokmester és az őt helyettesítő altárnokmester tisztsége volt állandó jellegű. Hivatalos teendőiket az évek nagyobb részét kitöltő törvényszünetek alatt a tárnoki hivatalban látták el. A XIX. század elejéig a tárnoki szék jegyzői (notarii sedis tavernicalis) is — akiket általában a városok delegátusai közül választottak meg — csak a törvényszakok ideje alatt vettek részt a tárnoki intézmény munkájában, ezentúl azonban e tisztség a tárnoki hivatali titkári állással fonódott össze s ilyenformán állandósult. A tárnoki szék bírói tagjainak többségét a városok küldöttei adták, akiket alkalmilag egy-egy törvényszakon való részvétellel bíztak meg a városok tanácsai. Korszakunk folyamán a küldöttek létszámát — mint később látni fogjuk — a mindenkori szükséglethez igazították. A továbbiakban a tárnoki intézmény állandó és ideiglenes tagjaival részletesebben foglalkozunk. 1. A TÁRNOKMESTER A tárnokmesteri tisztség az ország legmagasabb közjogi méltóságai közé tartozott. A három országos nagy bíró (nádor, országbíró, királyi személynök) után a magyar bírósági szervezetben ő volt a legjelentősebb funkcionárius, sőt — ha a király a hétszemélyes táblán az elnökléssel valami okból őt bízta meg — a jogszolgáltatás terén időnként a személynöknél is magasabb fokon járt el. Előkelő helye volt az országgyűlés ülésrendjében is, ahol a főrendek között a nádor, az országbíró és a horvát bán után a negyedik helyen következett.

1 1 1687. évi. 10. tc.