Veres Miklós: A tárnoki hatóság és tárnoki szék : 1526–1849 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 2. Budapest, 1968)

I. A tárnoki jogszolgáltatás fejlődése

egyéb perek hosszabb ideig megvizsgálatlanul maradnának, ami a perlekedő felek panaszait idézné elő. A tárnoki szék ezzel kapcsolatban azt is megjegyzi, hogy bár a királynő az igazságszolgáltatás gyorsítására és a perlekedők költségeinek csökkentésére törekszik, ezzel az intencióval ellentétben állana az, ha a reform következtében a városi ügyekben illetékes fórumok száma növekednék. Ezenkívül megemlíti a jelentés, hogy a királyi táblához való fellebbezés a tárnokmestert mint az ország báróját és a városok rendes bíráját sérteni fogja. Végül a kancellária 1743. évi véleményére hivatkozva azt is megjegyzi a tárnoki szék, hogy az 1723. évi 27. tc. csak a báni tábla és nem a tárnoki szék felettes fórumáról intézkedik. A tárnoki széknek a jogszolgáltatási szervezetben elfoglalt fontosabb szerepét azzal indokolja, hogy míg a báni tábla bizonyos ügyek tekintetében első folyamodású fórum is, és csak öt bíróval ülésezik, addig a tárnoki szék csak fellebbezett ügyekben jár el, s annak bírói személyzete a tárnokmesteren és annak helyettesén kívül 36 városi delegátusból áll. Ezen indokok alapján a tárnoki szék azt kéri, hogy ha a hétszemélyes táblához való fellebbvitel nem lenne lehetséges, akkor a kérdést eldöntés végett utalják az országgyűlés elé, s addig a tárnoki szék az eléje felvitt ügyekben végső fokon ítélkezhessek. Mint a kancellária előterjesztéséből a továbbiakban kitűnik, a kir. curia nemcsak a királyi táblához — mint a tárnoki szék —, de a hétszemélyes táblához való fellebbezéssel sem értett egyet. 1745. március 5-én kelt felterjesztésében a Hármaskönyv 3. rész 10. és 11. címére, valamint Zsigmond 2. és 11. dekrétumára hivatkozik, melyek szerint a fellebbezések a királyi személyes jelenléthez mentek fel. Viszont arra is van egynéhány példa, hogy az ilyen ügyeket az általános és rövid törvényszakokon (judicium generálé, octava brevis) 1560-ban és 1565-ben az ország rendes nagybírái, azok ítélőmesterei és a kir. curia ülnökei vizsgálták meg. Mivel pedig már egy évszázad lefolyása óta nem lehet példát találni arra, hogy ilyen [értsd: városi — V. M.] ügyeket a kir. curián vizsgáltak volna meg, jóllehet közben általános és rövid tör vény szakokat is tartottak, azért a curia álláspontja az, hogy ezt a kérdést az országgyűlés nélkül nem lehet megoldani, mert a városok törvényszékei előtt mágnások és nemesek is szoktak pert indítani. Ugyancsak a főnemesi és a nemesi rend érdekében fejti ki a továbbiakban, hogy ha a curiát a városi ügyekkel is megterhelik, a két tábla egyéb pereinek intézése fog késedelmet szenvedni. A curia — akárcsak a tárnoki szék — azért sem tartja ésszerűnek a városi perek eléje történő fellebbvitelét, mert azzal az ilyen ügyekben illetékes fórumok száma növekednék. Ez pedig az igazságszolgáltatás ütemét lassítaná és a perlekedők költségeit növelné, különösen a nemesek örökösödési [ősiségi —V. M.] pereiben, amelyeket a királyi táblán vesznek fel, és összesen csak két fórumot kell, hogy megjárjanak. A curia a szakszerűség szempontjából sem tartja elfogadhatónak a városi ügyek hozzá való fellebbezését. Amint — helyesen — kifejti, ezeket az ügyeket a városok kiváltságai és szokásai szerint kell eldönteni, s ezek a kir. curia előtt nem ismeretesek. Ezért — akárcsak a tárnoki szék — azt javasolja, hogy a fellebbezés ügyének kérdését a következő országgyűlés elé kell vinni, s az ott hozandó döntésig mind a tárnoki, mind a személynöki székre fellebbvitt ügyekben e fórumokon végső fokon döntsenek. Hasonlóan nyilatkozott Grassalkovich Antal királyi személynök is, aki 1745. március 4-én kelt felterjesztésében azt kérte, hogy a személynöki székhez felvitt és ott eldöntött ügyek ne legyenek tovább fellebbezhetők. Esterházy Ferenc