Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

kérdés pénzügyi vonatkozásai állottak az első helyen. Ezzel az összefüggéssel I. Ferdinánd is számolt, amikor elrendelte, hogy a haditanács ülésein egy udvari kamarai tanácsos is résztvegyen. Az új hivatal hatásköre a Habsburg-ház kezén levő valamennyi területre, Magyarországra is kiterjedt, sőt az uralkodó legfontosabb feladatául éppen a török elleni védelem megszervezését jelölte ki; így a végvárak, a török korszak legjellegzetesebb és legjelentékenyebb magyar intézményei is rendelkezése alá kerültek. A többi udvari hivatalhoz hasonlóan ugyancsak szoros kapcsolatban állott az uralkodó személyével, annak udvarát mindenhová követte. Tagjai az ünnepeket kivéve minden nap összeültek, nyáron 6, télen 7 órakor és körülbelül 10-ig maradtak együtt. Rendkívüli esetekben délután is folytatták a tanácskozást, amit az elnök vezetett és aminek eredményét javaslat formájában döntésre az uralkodó elé terjesztették. A határozatot a testületi elvnek megfelelően szótöbbséggel hozták, az elnök irányító szerepe azonban, akárcsak az udvari kamaránál, itt is döntően érvényesült. Az iratokat a titkárok mutatták be, ők készítették a fogalmazatokat is. Számukat az első utasítások nem említik, valószínűleg ketten voltak. Felügyeltek az irodára, amelynek tisztviselői számára II. Miksa 1564-ben külön utasítást adott. Az irodai munka szintén megegyezett az udvari kamara ügyintézésével. A titkárokkal együtt az alhivatalnokok délután is bejártak és 1-től 5-ig dolgoztak. Szükség esetén éjjelre is bennmaradtak, de az iratokat haza nem vihették. A szigorú fegyelemre a titkárok vigyáztak, a titoktartást mindnyájan esküvel fogadták. A tisztázatokat az írnokok másolták és a lajstromozóval hasonlították össze, mielőtt a fogalmazó titkár, az elnök és az uralkodó aláírta. Ugyancsak a lajstromozó gondoskodott róla, hogy az aláírt tisztázatok késedelem nélkül szétmenjenek. Ebben a munkában a kiadó segítette, aki a kiment iratokról vezetett jegyzéket, míg a lajstromozó az általános lajstromkönyveket készítette. A fogalmazók a titkárok munkáját könnyítették meg, sőt az utasítás azt is megengedte, hogy fogalmazó-gyakornokok segítségét is igénybe vegyék. Az irodai személyzethez tartozott végül a hivatalszolga. Akárcsak az udvari kamaránál, a felek a haditanácsnál is személyesen sürgették ügyük elintézését. Azt, hogy hatásköre Magyarországra is kiterjedt, többek között bizonyítja, hogy magyar tolmácsot is tartott. Az udvari kamara mellett a haditanács az a központi hatóság, amelynek magyar vonatkozású szerepét a magyar közigazgatástörténet hivatott megvizsgálni. Annál is inkább, mert a hadügy a XVI. és XVII., sőt még a XVIII. században is a legszorosabb összefüggésben volt nemcsak a pénzüggyel, hanem a mai értelemben vett közigazgatással is. A végvárak parancsnokai a védelmük alatt álló vidék népe fölött minden vonatkozásban rendelkeztek. A katonaság ellátása mindenkor a legfontosabb közigazgatási feladatok közé tartozott. A haditanács hivataltörténetével egyébként még az osztrák közigazgatástörténet is adós. E tartozás törlesztését méginkább sürgeti az a tény, hogy 1720-ig az orosz és 1742-ig a török diplomáciai levelezést e hivatal irodája bonyolította le. I. Ferdinánd halála után fiainak osztozkodása a haditanács hatáskörét is megszűkítette. Belső- és Felsőausztria önálló kormány alá került, Grazban 1578-ban felállították a belsőausztriai haditanácsot, Felsőausztriában pedig a titkos tanács intézte a hadügyet.