Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
belsőausztriai főparancsnok volt. A kapitányságok ugyanis a belsőausztriai főparancsnokság alá tartoztak, zsoldjukat a belsőausztriai rendek fizették. Az önállósulás felé vezető úton jelentős lépéssel haladt előre a határőrvidék, amikor I. Ferdinánd 1559-ben kivette a belsőausztriai főparancsnok alól és élére külön ezredest (Obrist) állított. Ekkor már megkülönböztették a felsőszlavóniai vagy vend mellett a horvát határőrvidéket is. Az ezredest egy-egy alezredes (Obristlieutenant) képviselte mindegyikben. Mindaz ezredes, mind pedig az alezredesek mellé egy-egy tanácsost rendeltek a belsőausztriai rendek, akik a költségek fedezését továbbra is magukra vállalták. Az anyagi ügyek intézésében a hadi fizetőmester (Kriegszahlmeister), az élésmester (Proviantmeister), a mustramester (Mustermeister) és a mustraírnok (Musterschreiber) volt a katonai parancsnokok segítségére. A határőrfalvak polgári igazgatása választott kenézek kezében nyugodott, a kapitányságok pedig főkenézeket választottak. I. Ferdinánd halála (1564) után örökségén fiai megosztoztak. Magyarországot Horvátországgal és Szlavóniával együtt, továbbá Csehországot és Alsó-Ausztriát Miksa, Felső-Ausztriát, Tirolt és Elő-Ausztriát Ferdinánd, a belsőausztriai tartományokat pedig : Stájerországot, Karinthiát, Krajnát, Görzöt, Triesztet és Isztriát Károly örökölte. A határőrvidéknek így két ura lett, az egyik a király, a másik pedig Károly főherceg. A határőrök zsoldjának fizetéséhez a belsőausztriai rendeken kívül az uralkodó és a horvát-szlavón rendek is hozzájárultak, hiszen a határőrség az ő védelmüket is szolgálta. A hozzájárulás azonban többnyire üres ígéret maradt, mindegyik fél a másiktól várta, hogy fizessen A határőrszervezetet bomlás fenyegette. A határőrök, akiknek száma ebben az időben a vend vidéken 3000-re, a horváton pedig 2000-re rúgott, fosztogatni kezdték a környék lakosságát, mert zsoldot nem kaptak. A bajon Károly főherceg közbelépése segített. 1578-ban Bruckba országgyűlésre hívta össze Belső-Ausztria rendjeit, akik az úgynevezett brucki határozatban kimondották, hogy a két (vend és horvát) határőrvidék költségét fedezik. A terhek felét Stájerország viselte, a másik felén Karinthia, Krajna és Görz osztozott. Az 1578-i brucki határozattal egyidőben újabb jelentős lépés is történt a határőrvidék önállósága felé. Rudolf király Károly főherceget, mint helytartóját megbízta a vend és horvát határőrségek kormányzatával. Széleskörű önállósággal ruházta fel, csak a legfontosabb kérdésekben, pl. hadüzenet vagy békekötés dolgában tartozott az uralkodó hozzájárulását kérni, közigazgatás és igazságszolgáltatás terén egészen függetlenül intézkedhetett. A magyar országgyűlés az 1578. évi 15. törvénycikkben hozzájárulását adta az új helyzethez. Károly főherceget elismerte királyi helytartónak, csak azt a kívánságát fejezte ki, hogy a bánnal egyetértésben kormányozzon. A gyakorlatban a bánnak semmiféle beleszólása sem volt a határőrvidék kormányzatába. A magyar alkotmány forma szerint nem szenvedett ugyan sérelmet, mert a főherceg mint a magyar király helytartója, magyar tisztviselővé vált, a valóságban azonban a magyar államiságon tagadhatatlanul csorba esett. A főherceg-helytartó ugyanis a határőrvidék kormányzatában nem magyar kormányhatóságokra támaszkodott, hanem az ezidőben Grácban felállított kormányszervekre, a titkos tanácsra, a kancelláriára, a haditanácsra, a kamarára és a hadipénztárra. A határőrvidék igazgatásában elsősorban a haditanács játszott fontos szerepet.
