Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

szervezetüket meghatározó és működésüket irányító jogszabályokat. Kivételes esetekben már a középkorban és az újkor két első századában előfordult, hogy a céhszabadalmat az uralkodó vagy a nádor hagyta jóvá, az államhatalom azonban csak Mária Terézia uralkodása alatt terjesztette ki főfelügyeleti jogát valamennyi céhre, a régi céhleveleket mindenütt érvénytelenítve és helyettük egységes elvek alapján egyöntetűen szerkesztett újakat bocsátva ki. Gyakori eset volt, hogy az újonnan alakult céh egy másik helyen már meglévő és tekintélyre emelkedett céhnek szabályait átvette. A régit anya-, az újat fiókcéhnek nevezték egymáshoz való viszonyukban. Az ilyen céhek között olykor bizonyosfokú függés is kialakult, az anyacéh pl. mint feljebbviteli bíróság szerepelt a fiókcéh pörös ügyeiben. Több céh néha szövetkezett egymással, az ilyen szövetkezetekben rendszerint valamely vidék azonos mesterségű céhei vettek részt, de vegyes céhek is szövetkezhettek. Legjelentősebb az a szövetség volt, amelyet Kassa, Lőcse, Bártfa, Eperjes és Kisszeben városok 1635-ben kötöttek és 1656-ban megújítottak. Céheik képviseletében itt — hasonlóan a külföldi városok nagy szövetségeihez — maguk a városok szövetkeztek. A szövetség gyűlésén, amely mind az öt várost kötelező határozatokat hozott, Kassát 4, a többit pedig 2—2 kiküldött képviselte. Nemcsak gazdasági és közrendészeti jellegű rendeleteket adtak ki, hanem az öt város céhei által fellebbezett pörökben Ítélkeztek is. A céhek élén a céhmesterek (magister cehae, praefectus simposii, Zechmeister) állottak, rendszerint egy, de gyakran kettő, sőt némelykor négy. Dékánoknak is mondották őket. Ha többen voltak, a rangban elsőt főcéhmesternek, vagy öreg céhmesternek nevezték. A céhmestereket a céhek felavatott tagjai, a mesterek választották szótöbbséggel a céh napján, általában egy, néha két esztendőre. A megválasztott céhmester fölöttes hatósága, azaz a városi tanács, vagy a földesúr előtt tett esküt, hogy kötelességét hűen fogja teljesíteni. Feladata az volt, hogy a céhet a hatóságokkal és a vásárló közönséggel szemben képviselje, vezesse, érdekeit megvédje, pénztárát kezelje, a céhszabályok és a fölöttes hatóság rendeleteinek megvalósulásáról gondoskodjék, a céhtagok munkáját ellenőrizze, fölöttük első fokon ítélkezzék. A városi igazgatást általában jellemző testületi elv a céheknél is érvényesült. A céhmester nem egymaga határozott és ítélkezett, hanem a céh tagjait évenkint legalább négyszer (az úgynevezett kántornapokon), de többnyire minden hónapban gyűlésre hívta össze. A mesterek műhelyeit havonkint, sőt hetenkint ugyancsak nem egyedül, hanem két-három öregebb mester társaságában vizsgálta felül. Nemcsak a céhtagok egymás közötti, hanem minden ellenük indított pörben ítélkezett. ítéletei ellen a városi tanácshoz vagy a földesúrhoz lehetett fellebbezni. A bűnügyeket a városi vagy megyei bíróság elé utalta. Üldözte a kontárokat vagy himpelléreket, azaz a nem céhbeli iparűzőket. Előtte fogadták, majd szabadították fel az inasokat. Őrizte a céh ládáját, abban a pénztárt, a céhlevelet, a céh jegyzőkönyveit, a mesterek és a legények iratait. A láda másik kulcsát egy másik mester, gyakran a legfiatalabb, tartotta magánál. Ő tartotta a céhlakomákat, ezért néhol lakomamesternek is hívták. Működéséről hivatali évének leteltével a céhgyűlésen számot adott. Mellette még több más mester segédkezett a céh ügyeinek intézésében. Az atyamester a legényekre felügyelt, társaságukban elnökölt. A legényeket a munkakereső vagy bejáró mesterek juttatták munkához. A mívlátó vagy