Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
558 * Városi kapitány. A bíró és a polgármester után rangban a kapitány foglalta el a harmadik helyet a városi tisztviselők sorában. Tisztségével a XV. század közepén találkozunk először, mint a város fegyveres őrségének katonai parancsnokával. A török korszakban majd minden város állandó őrséget tartott, aminek következtében a kapitányi állás a legtöbb városban állandósult. A városi őrséget nemcsak külső ellenség elleni védekezésre használták fel, hanem a belső rend biztosítására is. Ez jelentette azt az erőt, amelyre támaszkodva a város elérhette, hogy rendelkezései ne maradjanak a papiroson, hanem meg is valósuljanak. Ennek megfelelően a kapitány szerephez jutott a közrendészet és a közigazgatás terén, a városi tanácsba is bekerült. Legtöbbször az egyik tanácsnokot bízták meg a kapitányi feladatok elvégzésével, amiért fizetéséhez pótdíjat kapott. Hatáskörébe általában azok az ügyek tartoztak, amiket ma a rendőrség intéz. A közbiztonság és a közrend fenntartása közben a jelentéktelenebb ügyekben bíráskodott is, a bűnügyeket a tanács elé utalta. Ellenőrizte a város területén tartózkodó idegeneket, felügyelt a köztisztaságra, s gondoskodott a tanács bírói ítéleteinek és közigazgatási rendeleteinek végrehajtásáról. Városi hadnagyok és tizedesek. Mindebben az alsóbbfokú tisztviselők egész sora segítette a városok közigazgatási beosztásának megfelelően felépült hivatalszervezettel. A magyar városok már a középkorban, majd az újkor első századaiban is utcákra tagolódtak. Utca alatt, amit a megyéktől kölcsönzött szóval járásnak is neveztek, nem a mai utakat, hanem városrészeket értettek, amelyek további kisebb egységekre, úgynevezett tizedekre oszlottak. Az utcák és a tizedek bizonyos mértékig önkormányzati jogokat élveztek a városokon belül. Saját maguk választották elöljáróikat, a tizedek a tizedeseket, az utcák pedig az utcakapitányokat vagy hadnagyokat. Ez utóbbiak mellett olykor vicehadnagyokat is látunk. A városok szívesen látták ezt a rendszert, mert a közigazgatást minden tekintetben jelentékenyen megkönnyítette. A tanács a hadnagyokhoz fordult, azokkal közölte óhajait és parancsait, azok gondoskodtak a rendeletek végrehajtásáról. Nyoma van annak is, hogy a tizedek, főleg pedig az utcák nemcsak közigazgatási, hanem gazdasági önállóságot is élveztek, külön pénztáruk volt, közös költségeik fedezésére meg is adóztatták magukat. Ez a szervezet alkalmasnak bizonyult a közrend biztosítására is. Amikor a kapitányi tisztség kialakult, a hadnagyokat vagy utcakapitányokat a tizedesekkel együtt a kapitány központi vezetése alá rendelték. Fertálymesterek. Német hatásra a XVIII. századtól kezdve egyes városokban az utcákat negyedeknek (Viertel), a hadnagyokat vagy utcakapitányokat pedig fertálymestereknek (Viertelmeister) kezdték nevezni. Ők is a kapitány irányítása alatt állottak, feladatuk elsősorban közrendészeti jellegű volt, amellett azonban, miként elődeik, a hadnagyok vagy utcakapitányok, a közigazgatásban és a gazdasági ügyek intézésében is jelentős szerepet játszottak. 1 ) *) Breznay Imre : Az egri fertálymesterségről. Eger, 1939. Zoltai Lajos : Debreceni utcakapitányok, tizedesek és tízházgazdák. Debrecen, 1939. Csizmadia Andor : Tizedesek a régi Kolozsváron. Kolozsvár, 1942. >
