Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

hitelességét, a piacra kerülő áruk árát és minőségét, megállapította az árusítás helyét és idejét, a piaci és vásárpénzek, rév- és vámilletékek nagyságát, korlátozta a behozatalt és a kivitelt. Gondoskodott a rend fenntartásáról, a közbiztonságról és a köztisztaságról, az utcák kövezéséről és világításáról, a tűzbiztonságról, a csavargókról, koldusokról, szegényekről. Az oktatásügy, a vallási és erkölcsi élet, az egészségügy, orvosok, gyógyszerészek, bábák is felügyelete és igazgatása alá tartoztak. Általában a városi közigazgatás minden ágában irányító és ellenőrző szerepet játszott, ez a közigazgatás pedig a XVI. és XVII. században már igen fejlett volt, s az emberi életnek olyan vonatkozásaira is kiterjedt, amelyekre az állam és a vármegyék csak jóval később terjesztették ki érdeklődésüket. Az adózás és a katonaság kérdése természeteden ugyancsak a tanács hatáskörébe tartozott, nem különben az igazságszolgáltatás, ami a bírónak és az esküdteknek legrégibb és legelső feladata volt. A tárgyalásnál és a döntésnél a testületi elv érvényesült. A napirenden lévő kérdéshez a tanács minden tagja hozzászólhatott, azután szótöbbség útján határoztak. A részletkutatásnak kell majd tisztáznia, vájjon a tanácson belül alakultak-e és mikortól kezdve, valamint milyen ügyek intézésére, szakbizottságok, továbbá, hogy a bonyolultabb eseteket kiosztották-e előzetes tanulmányozásra és jelentéstételre az egyes tanácsnokoknak, mint előadóknak. Az ügyintézés részleteit egyelőre még homály fedi. Az, amit tudunk róla, inkább a külsőségekre vonatkozik. Ismerünk pl. egy 1404-i statútumot a kassai városi tanács ügyrendjéről. Eszerint többnyire reggel 4 vagy 5 órakor ült össze a tanács, a szükségnek megfelelően hetekint többször is. Szombaton közigazgatási ügyeket tárgyaltak (dies petitoria), a többi napon bíráskodtak (dies iudiciales). Ez is bizonyítja, hogy eredetileg az igazságszolgáltatás volt a tanács legfontosabb feladata. Először az egyházi ügyeket tárgyalták, majd az özvegyek, árvák, szegények, bélpoklosok dolgait, azután a városi közügyeket, végül a magánosok kerültek sorra. Az ügyben érdekelt tanácsos nem vehetett részt a tárgyaláson. Városbíró. A városbíró (iudex, villicus) bár a kiváltságlevelek és a statútumok külön jogokat számára nem biztosítottak, szavazata csak egynek számított, pénzt saját felelősségére nem utalványozhatott, mégis, mint a tanács tárgyalásainak vezetője, a határozatok hozatalában a döntő szerepet játszotta. Őt tekintették, s méltán, a város fejének. Ami választását illeti, a tanácsról fentebb mondottak rája is vonatkoznak. Hivatali idejének leteltével újra megválaszthatták, így huzamosabb időn keresztül is viselhette ugyanaz a személy a bírói tisztséget. Vele szemben is csak erkölcsi követelményeket támasztottak, szakképzettséghez nem kötötték az állást. A bíróválasztás minden városban ünnepélyes külsőségek között folyt le, hasonlóképen a beiktatás, majd a hivatali idő elteltével a leköszönés. Feladata és hatásköre ugyanaz volt, mint a tanácsé, felelősséggel a közgyűlésnek, illetve a választott községnek tartozott. A távollévő vagy munkájában másképpen akadályozott bírót a legidősebb esküdt helyettesítette, vagy az, akit ő ezzel megbízott. Egyes városokban olykor helyettes bírót (iudex substitutus) is választottak, ez a gyakorlat azonban nem vált általánossá. Olyan városokban, ahol a lakosság nemzetiségileg megoszlott, s a bíró a többségben lévő nemzet fiai közül került ki, avagy váltakozva választották hol az egyik, hol a másik nemzetből, az egyes nemzetiségek külön bíróival