Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
természetesen sok visszaélésnek csíráját rejtette magában. Ha a vélemények megoszlottak, s az ellenzék ragaszkodott elgondolásához, a közgyűlési terem viharos jeleneteknek lett színtere. A vérontás megakadályozása érdekében tiltotta az 1486:65. és az 1492 : 74. törvénycikk, hogy a közgyűlésen fegyveresen jelenjenek meg, ezt a tilalmat azonban nem vették figyelembe. A széksértők, vagyis a közgyűlés tárgyalási rendjét megzavarok büntetéséről ugyancsak az országgyűlés, az 1486:63. tc. rendelkezett. Az elnök tekintélyétől és pártjának hatalmi helyzetétől függött, hogy a tanácskozások nyugalmát és tárgyilagosságát a törvény célkitűzésének megfelelően meg tudta-e őrizni. E tényezők különben a határozatok sorsát is megpecsételték, megvalósulásukat csak akkor lehetett remélni, ha végrehajtásukra a tisztikar elegendő erővel rendelkezett. A megye gazdasági és társadalmi viszonyai a közgyűléseknek nemcsak összetételét, hanem lefolyását is döntően befolyásolták. Rokoni kapcsolatok, azonos érdekek stb. alapján pártok és ellenpártok alakultak, s harcaikat a hatalom birtokát jelentő tisztségekért a közgyűlések porondján vívták meg. E küzdelmek, amennyiben a mult emlékei alapján meg lehet állapítani, nemcsak a vármegyei közigazgatás menetére jellemzőek, hanem a társadalom szerkezetét is megvilágítják. Vizsgálatukat a társadalom történétének kutatója sem hagyhatja figyelmen kívül. A közigazgatástörténelmet inkább az érdekelné, hogy a közgyűlési határozatokat hogyan készítették elő, az egyes ügyeknek voltak-e előadóik, akik azokat még tárgyalás előtt tanulmányozták és jelentésüket előterjesztették, bonyolultabb kérdések megvizsgálására küldtek-e ki bizottságot stb.? Általában, hogy a szakszerűség szempontjai milyen mértékben érvényesültek az ügyintézésben? Továbbá, hogy az írásbeliség fokozatos térfoglalásával kapcsolatban az ügymenetnek milyen részeit örökítették meg írásban, s mit intéztek pusztán szóbelileg? Az írásbeli ügyvitelnek milyen emlékei maradtak fenn, s azokból a vármegyei közigazgatásra vonatkozólag minő következtetéseket lehet levonni? E kérdésekre elsősorban a vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek alapján lehet válaszolni, amelyeknek első nyomai a megyei igazságszolgáltatással kapcsolatban a gonosztevőkről vezetett jegyzékek alakjában már a XIV. században feltűnnek. Az újkori jegyzőkönyvek, amelyek közül a legrégibb Zólyom vármegyéé 1500-ból, a közgyűlések és a sedriák eseményeit egyaránt megörökítették, eleinte igen szűkszavúan, csak a XVII. században váltak kissé bőbeszédűbbé. A vármegyei jegyző vezette őket, kezdetben az alispán, majd a XVII. századtól kezdve a jegyző őrizete alá tartoztak, mint a vármegye levelesládájának, később levéltárának legértékesebb darabjai. Rajtuk és a különböző helyekre került vármegyei kiadványokon kívül a megyei levéltárakban, vagy tisztségeket viselt családok levelesládáiban fennmaradt fogalmazványok a legértékesebb forrásai az ekorbeli közgyűlések, s általában a vármegyei közigazgatás történetének. 1 ) A vármegyei közgyűlés hatásköre mindazokra az ügyekre kiterjedt, amelyek a megye joghatósága alá tartoztak, a vármegye illetékessége alá eső minden elvi kérdésben a közgyűlés határozott. A vármegye a törvényhozásban és a jogszabályalkotásban is résztvett. A vármegyéket az országgyűlésen követek képviselték, akiket a közgyűlésen választottak, ott adtak nekik utasítást, amelyhez alkalmazkodniuk kellett, ott állapították meg *) V. ö. Föglein Antal: A vármegyei jegyzőkönyv. Levéltári Közlemények, 1938.
