Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
ugyancsak megmaradt a bérletrendszer mellett. Az ő kormányzása alatt az ugyancsak nagyszebeni Haller Péter bérelte a kamarát több polgártársával egyetemben. I. Ferdinánd azonban, amikor 1551-ben Erdély birtokába jutott, mint egész pénzügyi politikájában, ezen a téren is szakított a bérletrendszerrel, noha biztosai felhívták figyelmét a különleges erdélyi helyzetből származó nehézségekre. A szanaszét lakó erdélyi bányászokat, főleg pedig az aranymosókat, nem lehetett arra kényszeríteni, hogy azt a legtöbbször kis mennyiségű aranyat, amit hosszú hónapok munkájával termeltek, a veszélyes utakon a távoli Nagyszebenbe vigyék, ahol esetleg hetekig vagy hónapokig kellett várakozniok, amíg a cementezésre s az azzal egybekötött beváltásra sor került. Az 1550-es években ugyanis már nem kéthetenkint cementeztek, mint valamikor Mátyás király korában, hanem egy évben csak kétszer. Természetes, hogy a termelők ilyen körülmények között inkább a zúgkereskedőknek, a csempészeknek adták el aranyukat, akik ugyan kevesebbet fizettek, mint a kamara, de legalább a helyszínén átvették az árut. Az eredmény azután az lett, hogy az erdélyi aranytermelésnek kb. csak egynegyed része került kamarai beváltásra, a többit törvénytelen úton hozták forgalomba. A bajon csak úgy segíthettek volna, ha egyrészt a cementezési és beváltási időpontokat szaporítják, másrészt az országrész különböző városaiban fiókbeváltóhélyeket állítanak fel. Mindez elsősorban nagy forgalmi tőkét igényelt, azután nagyobb hivatalnoki szervezetet. I. Ferdinánd azalatt a rövid idő alatt, amíg Erdély ura maradt, a cél felé vezető úton csak az első lépéseket tudta megtenni. Ezek közé tartozott, hogy a nagyszebeni pénzverést újra megindította, a pénzverőkamarát Önállósította, s élére kolozsvári Váczy Pál személyében külön kamaraispánt (praefectus camerae monetariae) nevezett ki, megfelelő személyzetet (kémlészt és szakmunkásokat, valamint egy servitort) bocsátott rendelkezésére és felhatalmazta, hogy az aranybeváltást és a cementezést is ellenőrizze. 1 ) Ez utóbbi munkát ugyanis továbbra is Haller Péter végezte, de már nem mint bérlő, hanem mint kincstartó, az erdélyi pénzügyigazgatás élére állított királyi tisztviselő, aki mellé az uralkodó a nemesércbányászattal kapcsolatos feladatok megoldására egy külön hivatalnokot szándékozott kinevezni. 2 ) Haller Pétert még 1553 végén Vass László váltotta fel a kincstartói hivatalban. Ugyanakkor a nagyszebeni kamarát is újjászervezték. Ügy látszik bebizonyosodott, hogy külön pénzverőkamara fenntartásának nincs értelme. A pénzverést azért nem szüntették meg, hanem közös igazgatás alá vonták az aranybeváltással és a cementezéssel. Mindhárom munkakört Matskássy Györgyre bízták, akit a kincstartó főhatósága alá rendeltek, egy cementezőt és egy pénzverőt, valamint szakmunkásokat és a nemesércmonopólium gyakorlati biztosítására 16 lovast adtak melléje. 3 ) A nagyszebeni kamara s általában az erdélyi nemesércbányászat és a vele kapcsolatos fejedelmi jövedelmek további sorsát a XVI. és XVII. század Váczy Pál 1552. márc. 20-án kelt, a királyi biztosok által adott utasítását 1. Engel i. m. 49. rész, 3. kötet. 35—36. 1. 2 ) L. I. Ferdinánd 1553-i válaszát a királyi biztosok jelentésére Schmidt i. m. I. k. 220. 1., továbbá Haller 1553-i utasítását Engel i. h. 52—66. 1. 3 ) Utasítását, amelyet Werner György és Francisci Tamás királyi biztosoktól 1553. dec. 23-án kapott, 1. Engel i. h. 83—85. 1.
