Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A XVII. század utolsó negyedében teljes homály borítja a nagybányai kamara múltját. 1703-ban, mielőtt még a szepesi kamara működése II. Rákóczi Ferenc szabadságharca következtében megszakadt, a nagybányai pénzverőházat (domus cusoria) s egyben a többi üzemet Kropff Ferenc számvevő-ellenőr (conservator librorum et contrascriba) vezette a következő hivatalnokok, illetve alkalmazottak élén : 1 bányamester (magister montium), í bánya- és szerszámírnok (scriba montium et instrumentorum), 1 véső (sculptor), 1 választómester (Schaidtmaister), annak első és második segéde (Mitgehülf), 1 pénzkovácsmester (Müntzschmidtmaister), 2 pénzverő (Müntzer) és 1 lakatos (Müntzschlosser). Ez a kimutatás azt tanúsítja, hogy a XVII, és XVIII. század fordulóján a nagybányai bányakamara területén a kamarai üzemek közül a bányákban, a választóműhelyben és a pénzverőházban folyt munka, s a vezetőszerepet, az 1670-es években kialakult helyzetnek megfelelően, ekkor is a pénzverőház játszotta, amelynek irányítója a bányászatra, valamint a választóműben lebonyolódó nemesércbeváltásra is felügyelt. 1 ) Uradalmi bányák. Az Erdélyhez tartozó magyarországi részeken, valamint magában a fejedelemségben is, nemcsak a kamarai keretekbe tartozó bányavárosokban, hanem magánföldesúri birtokokon is műveltek különböző, legtöbbször vas- és réz-, de egyéb, olykor még nemesércbányákat. E bányák az illeté' birtokokkal egyetemben időnkint a fejedelem, vagy a magyar király birtokába kerültek, s ilyenkor jövedelmük a fejedelmi, illetve a királyi kincstár bevételeit gyarapította. Az ilyen bányákat rendszerint egy földesúri tiszt (officialis) kezelte, aki a kérdéses uradalom udvarbírájának igazgatása és ellenőrzése alatt állott. Kincstári birtoklás esetén ez a helyzet csak annyiban változott, hogy az udvarbírót és a bányatisztet a fejedelem, vagy a király illetékes pénzügyi hatósága, a fejedelmi kincstartó, illetve a szepesi kamara alkalmazta és számoltatta el. E bányák részletes felsorolása, XVI. és XVII. századi történetük ismertetése, a magyar gazdaságtörténelemnek még megoldásra váró feladatai közé tartozik. A kincstári birtoklás körülményeivel pedig a közigazgatástörténelemnek is foglalkoznia kell. 2 ) II. Apafi Mihály fejedelem csíki vashámorosa (provisor ferrifodinae) — hogy csak egy példára hivatkozzak — a bányán és a hámoron kívül a fűrészmalmot és a vámot is kezelte, sőt kocsmát is tarthatott. A hámorhoz füveskert is tartozott, ahol szénát szoktak kaszálni. A hámoros tehát inkább uradalmi gazdatiszt volt, mint bányatisztviselő. A bányamunkásokat is inkább földesúri jobbágyoknak tekinthetjük, akiknek munkaviszonyát urbárium szabályozta. Egy részük azonban fizetést kapott. Jól kellett velük bánni, mondotta a fejedelmi utasítás, hogy »annyival inkább odaédesedjenek és szolgálatunk meg ne fogyatkozzék^ A hámoros bírságot is szedett, amelynek egyharmada őt illette meg, x ) 1703. jún. 20-án készült hivatalos kimutatás a szepesi kamara alatt szolgáló tisztviselőkről. Orsz. Lvt. Kam. lvt. Acta Jesuitica, Coll. Cassov. fasc. 8. n° 1. 2 ) Magánföldesúri kézen lévő bánya helyzetét megvilágítja pl. a munkácsi uradalmi vashámoros 1679-i utasítása. (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1898. 397—401.1.) A munkácsi uradalom ekkor Báthory Zsófiáé volt. A vashámoros az udvarbíró és számtartó főhatósága alá tartozott. — A belényesi vas- és rézbányát ugyancsak a várbirtok officiálisa kezelte. Az uradalom 1600-ban a király birtokába jutott, a szepesi kamara biztosai azonnal megjelentek, hogy a bányákat leltározzák. Kárffy Ödön : Adatok a bányászat történetéhez. Tört. Tár, 1901, 468—471. 1.
