Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
amelyeket a két nagytehetségű szervező, I. Miksa és I. Ferdinánd, figyelembevéve a francia eredetű burgundi kormányrendszert, az egyes tartományok helyi hivatalai fölé állított, rendelkezésükre állottak a Habsburg uralkodóknak akkor is, amikor nem az örökös tartományok, hanem Magyarország ügyeiben döntöttek. A magyar országgyűlések ugyan állandóan tiltakoztak az ellen, hogy a király idegen tanácsosaira és hivatalaira hallgasson, amikor magyar kérdésekben határoz. Álláspontjukat ismételten törvényekben is kifejezésre juttatták, az ellenkező gyakorlatot mégsem változtathatták meg. Államjogilag a magyar hatóságok a központi kormányszervektől mindvégig függetlenek maradtak, fölöttük egyedül az uralkodó rendelkezett. Minthogy azonban Magyarország királya egyben más tartományoknak is ura volt, a magyar ügyekben is meghallgatta azokat, akikre az egész birodalom kormányzásában támaszkodott. Rendelkezni mindig a saját nevében rendelkezett, bár rendeleteit legtöbbször idegen bizalmasai fogalmazták. 1 ) A Mohács utáni magyar közigazgatás történetének vizsgálatánál tehát elsősorban a Habsburg-birodalom központi hatóságait kell megismerni, még pedig nemcsak a magyar kérdésekben betöltött tényleges szerepük miatt, hanem azért is, mert az újkori magyar hivatalszervezet kialakításához mintául szolgáltak. 3. §. Udvari tanács. Közülük az udvari tanács (Hofrat) tekintett vissza a legrégibb múltra. Minden uralkodó udvarában találkozunk tanácsosokkal, egyházi és világi férfiakkal, akik elsősorban az igazságszolgáltatásban segítik a fejedelmet, azonfelül külügyi és belügyi megbízásokat is kapnak. Számuk változik, nem tartózkodnak állandóan a király mellett. Ennek a laza szerkezetű intézménynek osztrák területen I. Miksa adott először szilárd vázat az 1490-es évek végén. Mintául a francia eredetű burgundi tanácsot vehette, amelyet felesége, Burgundi Mária révén ismert meg. Reformjával azonban nem szolgai módon utánozta az idegen példát, hanem a birodalom belső fejlődésének szükségszerű következményeit vonta le. Az apró fejedelemségekre és egymással viszálykodó tartományokra bomlott német császárságban a rendet csak erős központi hatalom tarthatta fenn. Az uralkodó ezt a feladatot középkori tanácsára támaszkodva nem vállalhatta. Az újjászervezett fejedelmi tanácsot három alapvonás jellemezte: az állandóság, a központosítás és a kollégiumi szervezet. Az újkori osztrák közigazgatás ezen a három elven épült fel, I. Ferdinánd a magyar központi kormányzatot is ezeknek megfelelően alakította át. Továbbra is voltak ugyan a tanácsnak olyan tagjai, akik csak kivételesen jelentek meg a királyi udvarban, ezek azonban háttérbe szorultak azok mögött, akik állandóan együttmaradtak és az üléseken napról-napra rendszeresen megjelentek. Az állandó tanácsosok számát I. Miksa az 1518-i innsbrucki gyűlésen a rendek hozzájárulásával 18-ban állapította meg. Elsősorban az udvar vezető tisztviselői foglaltak közöttük helyet: az udvarmester, a marsall, a kancellár és a kincsJ ) A magyar és osztrák közjogi irodalom hosszú évtizedeken keresztül vitatkozott a bécsi központi hatóságok és a magyar kormányszervek viszonya fölött. Az osztrákok a tényleges függésből államjogi alárendeltséget akartak bizonyítani, a magyarok viszont nem ismerték el az alkotmánnyal ellenkező gyakorlatot. A kérdés a monarchia felbomlása után elveszítette politikai jelentőségét s ma már szenvedélyektől menten vizsgálható.
