Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
illetve a fejedelmi udvarbírótól kapták és működésükről a fejedelmi udvarban adtak számot. Kisebb uradalmakban azonban nem alkalmaztak külön vámost és tizedszedőt, hanem ezeket a jövedelmeket is maga az udvarbíró kezelte. A birtokok Jövedelme. A kincstári birtokok jövedelmével a fejedelem tetszése szerint rendelkezett, rendszerint abból fizette az uradalom területén alkalmazott papokat, tanárokat, egyházfiakat, valamint a fejedelmi költségen tanuló diákok ellátását. Tehát nem tisztán saját céljaira fordította, hanem olyan szükségletekre is, amelyeknek fedezése napjainkban az állam vállára nehezedik. Összegszerűen meghatározni e jövedelem nagyságát igen nehéz feladat lesz, amire csak a birtokok gazdálkodását vizsgáló gazdaságtörténeti részletkutatás vállalkozhatik, minthogy legnagyobb része nem pénzben, hanem terményekben folyt be. Éppen ezért lehetetlen egyelőre az egyéb fejedelmi jövedelmekhez való arányát megállapítani, valószínűnek látszik azonban, hogy az adót kivéve valamennyi többit meghaladta. 1 ) 28. §. Tizedigazgatás. Az egyházi eredetű tized Erdélyben is, sőt még inkább, mint Magyarországon, fejedelmi jövedelemmé alakult át. Ezt a folyamatot ma még pontosan nem ismerjük, az erdélyi tizedügy történetének tisztázása történetírásunknak megoldásra váró feladatai közé tartozik. E munka keretei között meg kell elégednem azzal, hogy a rendelkezésemre álló töredékes adatok alapján vázoljam az erdélyi tizedszedés XVÍ. és XVII. századbeli történetét, a részletkutatásra bízva, hogy ezeket az adatokat kiegészítse és, ahol szükséges, megállapításaimat módosítsa. Fajai és fizetői. A tizedet Erdélyben is általában azok után a termények után adták, mint Magyarországon: gabona (búza, rozs, árpa, zab, köles), bor, hüvelyes vetemények, méh, liba, disznó, juh és kecske. Természetesen nem mindig és nem mindenütt egyformán, olyan vidék nem is volt, ahol a tized valamennyi fajtáját állandóan szedték. Magyarországon a hüvelyesek tizedét nem ismerték, Erdélyben a nagyobbnak mondott többi tizedtől (decimae maiores) idővel kisebb tized néven (decimae minores) különböztették meg. 2 ) A papság és a nemesség Erdélyben sem fizetett tizedet, ami így egyedül a jobbágyság terheit súlyosbította. Minthogy az egész székelyföld nemesi birtoknak számított, e területen elvileg nemcsak a nemesek, hanem a jobbágyok is mentesek voltak a dézsmaadás kötelezettsége alól. Az Approbatae Constitutiones című törvénykönyv legalább is így rendelkezett. 8 ) De x ) A gyulafejérvári udvarbíró 1634-iki, a balázsfalvi udvarbíró 1670-iki utasítása, továbbá az erdélyi fejedelmi uradalmak személyzetének járandóságáról 1692-ben készült kimutatás alapján. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1894. 311—323.1. 1899. 262—267. és 178—184. 1. 2 ) Az Approbatae Constitutiones II. részének 5. címe említi. A nagyobb és kisebb megkülönböztetésre 1. Dósa Elek : Erdélyhoni jogtudomány. I. k. Kolozsvár, 1861. 187.1. A XVI. és XVII. századi szóhasználatban e megkülönböztetésnek még nincsen nyoma. 3 ) III. rész, 76. cikk, 15. cikkely.
