Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
vámot Erdélyben is harmincadnak (tricesima), míg korábban a magyarországi szóhasználattól eltérően huszad (vigesima) volt a neve. A szász városokban szedett külkereskedelmi vámot azonban még akkor is húszadnak nevezték, amikor másutt már általánossá vált a harmincad kifejezés. Az erdélyi huszad, illetve harmincad fejlődését még annyira sem ismerjük, mint a magyarországiét. Addig, amíg a gazdaság-, illetve a közigazgatástörténelem ezt a kérdést nem tisztázza, meg kell elégednünk azzal, hogy az eddigi irodalomban itt-ott megjelent töredékes adatok alapján vázlatosan ismertetjük, a részletkutatásra hagyva az itt vázolt kép helyesbítését és kiegészítését. I. Ferdinánd törekvése a harmincadok államosítására. Fráter György halála után, amikor I. Ferdinánd átvette Erdélyt és királyi biztosai, Bornemisza Pál és Werner György számbavették az erdélyi királyi jövedelmeket, az uralkodóhoz intézett jelentésükben három húszadhelyről emlékeztek meg : a brassóiról, a szebeniről és a beszterceiről. A brassóinak Törcsvároft, a szebeninek Verestoronyban volt leányhivatala, ahol külön tisztviselő ellenőrizte a határforgalmat. A segesvári vásárokat a brassói, a szászsebesieket és a hunyadiakat pedig a szebeni anyahivatal emberei tartották szemmel, de ezeken a helyeken leányhivatalokat nem állítottak fel. A huszadjövedelem Mohács előtt, miként Magyarországon, Erdélyben sem volt királyi, azaz állami kezelésben. Az uralkodó a huszadot bérbeadta, mégpedig rendszerint az illető város polgárságának. A brassói polgárok évi 2000, a szebeniek 1000, a beszterceiek pedig 200 forintot fizettek a kincstárba, s ennek fejében ők élvezték a huszadot, amely ebben az időben nevének megfelelően még az áruk huszadrészével volt egyenlő értékű. A bérletrendszer sokkal kényelmesebb megoldást jelentett, mint az állami kezelés, Fráter György is mellette döntött. Igaz ugyan, hogy a huszadjövedelem a bérösszeget jelentékenyen felülmulta, de az állami kezelés nemcsak költséges volt, hanem kockázattal is járt. Mindig fenyegetett az a veszély, hogy a tisztviselőt megcsalják, kirabolják, hogy összejátszik a kereskedőkkel és így tovább. A bérletrendszernél a kezelés költségeit és kockázatát egyaránt a bérlő viselte, a kincstár pedig évről-évre biztosan számíthatott a kialkudott bérösszegre. I. Ferdinánd azonban a bérletrendszert Magyarországon megszüntetve, a harmincadot a legjövedelmezőbb bevételi forrássá tette. Hasonlóképen szándékozott Erdélyben is eljárni. Biztosai a lejáró bérleteket felmondták és a huszad szedésével királyi tisztviselőket bíztak meg, akiket az államosított pénzügyigazgatás központi szervének, a kincstartónak irányítása és ellenőrzése alá rendeltek, pontos könyvelésre és elszámolásra köteleztek. A szebeni huszados, kinek a királyi biztosok által 1552-ben kiállított utasítása korunkra maradt, saját fizetéseként, továbbá egy lovas és egy szolga tartására évi 44 forint fizetést kapott, a verestoronyi irnok részére 12 forintot, házbérre ugyancsak 12 forintot, azonkívül fűtési, világítási, írószerekre kiadott költségeit is megtérítették. Ellenőrt még nem küldtek melléje, erre valószínűleg csak akkor került volna sor, amikor az új rendszer már bevált. 1 ) J ) A biztosok jelentését, valamint a szebeni huszados utasítását 1. Engel, Joh. Christ. v.: Gesch. des ungr. Reichs. IV. k. Halle, 1801. 8—9., 29., 37—38. 1,
