Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A tized Erdélyben nem játszott olyan fontos szerepet a katonaság ellátásában, mint Magyarországon. A földesurak maguk bérelték saját jószágukon, s a bért meghatározott időben a kincstárba fizették be. A várak fenntartása így elég nagy gondot jelentett a kincstárnak. Az ezzel kapcsolatos feladatokat: a katonaság fizetését, élelmezését, az ingyenmunka megszervezését, a várak jókarbantartását és megfelelő felszerelését stb., a prágai udvar mind az erdélyi kamarára bízta. Valószínű, hogy idővel ezen a térenis a magyarországi rendszert vezették volna be, amelynek keretében ezeknek a feladatoknak jórészét külön szervek vállalták, erre azonban a Habsburg-uralom rövid erdélyi interregnuma alatt már nem került sor. A kamarai ügyintézés. Áttekintve az erdélyi kamarának szánt széles hatáskört, nyilvánvaló, hogy a cél az egész erdélyi pénzügyigazgatás kamarai kezelésbe vonása, azaz államosítása volt, amint az Magyarországon már meg is történt. Ennek a célnak az elérésére elsősorban megfelelő tisztviselői karra lett volna szükség. Ilyennel pedig a fejedelmi pénzügyigazgatás, amely a bérletrendszeren alapult, nem rendelkezett. De a prágai udvar nem is szándékozott erdélyi tiszviselőket alkalmazni. A hivatalnokkérdést úgy vélte megoldhatónak, hogy az összes tisztségekbe németeket neveznek ki, mégpedig valószínűleg nemcsak erdélyi szászokat, hanem az örökös tartományokból jűtteket is, akik már az újkori hivatalviselés szellemében nőttek fel. 1 ) A tervezett hűbérbirtokokat minden bizonnyal elsősorban ilyenek kapták volna, már csak azért is, mert elvül mondták ki, hogy a hivatalnoknak lehetőleg birtoka legyen, amely biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a kincstárt nem fogja megkárosítani. A kamaráknak ugyanis jogukban állott, hogy tisztviselőiken az okozott kárt közvetlenül, azaz a hosszadalmas törvényszéki eljárás mellőzésével hajtsák be. Kamarai ügyekben egyébként a kamarai tanács is bírói hatóságként működött. Azoktól a tisztviselőktől, akiknek birtokuk nem volt, kauciót kívántak, vagy pedig megbízható emberek kezességét. A visszaéléseknek pedig azáltal szándékoztak elejét venni, hogy minden fontosabb tisztség betöltője mellé ellenőrt rendeltek, s mindkettőjüket pontos könyvelésre, negyedévenkint kimutatások készítésére, év végén pedig részletes számadásra kötelezték. A számadásokat a kamarai számadásmester nézte át, a felmentést pedig a kamarai tanács adta meg, a fontosabb felmentőleveleket maga az uralkodó is aláirta. Az államosított pénzügyigazgatás központi szervének, a kamarának természetesen sokkal nagyobb személyzetre volt szüksége mint a fejedelmi kincstartóknak. A prágai udvar etekintetben nem takarékoskodott, s az erdélyi kamarát épp oly korszerű hivatalnak szánta, mint a pozsonyit és a felsőmagyarországit. Az igazgatón és a tanácsosokon kívül, akiknek számát háromról később ötre emelték fel, pénztárnokot, pénztári ellenőrt, számadásmestert, titkárt, kiadót, lajstromozót és megfelelő számú írnokot is kineveztek, s a hivatali ügyintézés módját az örökös tartományokban általános s immár a magyar királyság területén is meghonosodott elveknek megfelelően határozták meg. A kamara állandó székhelyéül Kolozsvárt jelölték ki. A tanács minden hétköznap összeült, délelőtt héttől tízig, délután kettőtől ötig. Az üléseket az *) Omnium arcium et proventuum nostrorum officiales, capitaneos, rationistas, tricesimatores, teloneatores Germanos esse volumus, et tales quidem, quantum fieri poterit, qui sint possessionati ... E. O. E. V. k. 251. 1.
