Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
a kincstartóságnak tervét s úgy határoztak, hogy a fejedelmi jövedelmek kezelését Erdélyben is kamarára bízzák. Már 1603 őszén így döntöttek, legalábbis ez tűnik ki Bastának, az erdélyi főkapitánynak és a melléje rendelt királyi biztosnak a dévai országgyűlés rendéihez intézett válaszából. Közölték ugyanis a rendekkel, hogy ezentúl a vámokat, harmincadokat és tizedeket az egész tartomány (Erdély) területén királyi kamara fogja beszedni. 1 ) A kamara felállítására azonban csak a következő évben, 1604-ben került sor. Az új hatóság utasítását 1604. január 20.-án készítette el a prágai udvari kamara, működését pedig csak ez év közepén kezdte meg, amikor tisztviselői megérkeztek Erdélybe. A kamara szervezete. Az új hivatal vezetőjévé az uralkodó igazgatói címmel (director) Burghausen Miklóst nevezte ki, melléje tanácsosokul Kraussenegh Pált, Hoffmann Györgyöt és Imhoff Károlyt, kik már eddig is mint kamarai tanácsosok működtek az udvari, illetve a^ magyar kamarákban, úgyhogy a kamarai igazgatásban jártasak voltak. Ügy látszik azonban, hogy Burghausen állását nem foglalta el, ami valószínűvé teszi, hogy helyét a rangelső tanácsos, Kraussenegh töltötte be. Az eddig ismert erdélyi kamarai kiadványokon ugyanis Burghausen neve egyszer sem szerepel. Annak sincs azonban nyoma, hogy Kraussenegh az igazgatói címet viselte volna, így feltehetjük, hogy az elnöki tisztséget betöltetlenül hagyták. Megerősíti ezt a feltevést az a körülmény, hogy az erdélyi kormányzó kinevezésére sem került sor, pedig a kamara utasítása még úgy rendelkezett, hogy a kamarai tanács határozatait a kormányzó elé terjessze s a kamarai rendeletek egy részét, bizonyára a közigazgatási vonatkozásúakat, a kormányzó adja ki. Kormányzóság, illetve az ahelyett felállított kormánytanácsos (régimen) és kamara között különben is rendkívül szoros kapcsolatot teremtettek, amivel valószínűleg elejét akarták venni azoknak a hatásköri összeütközéseknek, amelyek a közigazgatás és a pénzügyigazgatás szervei között mindennaposak voltak s amelyeket a magyarországi helytartói tanács és a kamara viszonyában is megfigyelhettünk. Erdélyben ezt a nehézséget azáltal küszöbölték ki, hogy a kamara vezetését ugyanazokra a személyekre bízták, akik a kormánytanácsnak is tagjai, sőt vezetői voltak. Kraussenegh, Hoffmann és Imhoff nemcsak kamarai tanácsosok voltak, hanem egyben Erdély kormányzásával megbízott királyi biztosok is. Sőt, később a két szebeni szász, Huet Albert és Renner János is helyet kapott a kamarában és a kormánytanácsban egyaránt. Ez utóbbit ezzel kárpótolták a megszüntetett igazgatói és főfelügyelői állásért. A kormánytanács tagjai közül tehát csak Capreolo, valamint a két magyar tanácsos, Sennyey Pongrác és Mindszenty Benedek nem volt egyúttal a kamarának is tisztviselője. A két hatóságnak ez a szoros kapcsolata, szinte azonossága teszi érthetővé, hogy a kormánytanácsot miért nem szervezték meg az újkori hivatalok mintájára, miért hagyták meg sajátos átmeneti alakjában királyi bizottság és kormányhatóság között, miért nem kapott szervezeti utasítást, pontosan körülírt hivatali szabályzatot. Minderre nem volt szükség, mert a kormányzással megbízott királyi biztosoknak a kamarában rendelkezésükre !) E. 0. E. V. k. 235. 1.
