Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Lemondását ez engedelmességhez szokott rendek elfogadták, s érdemei jutalmául a főtanácsosi (supremus consiliarius) és az országos főkapitányi (generális regni capitaneus) címmel ruházták fel. Távozását az országgyűlés 1588 decemberében iktatta törvénybe, Giczy 1589 januárjában meghalt. 1 ) Báthory Zsigmond ingadozása. Báthory Zsigmondot fényes ünnepség keretében iktatták be a fejedelemségbe, s ezzel Erdély életének egyik legválságosabb korszaka kezdődött el. Giczy jól ismerte az ifjú természetét, az ünnepély napján állítólag így nyilatkozott: »Kezébe adtátok a gyeplőt, megbánjátok«. 2 ) Az országgyűlés is számolt az új fejedelem fiatalságával és tapasztalatlanságával, s úgy rendelkezett, hogy a 12 tanácsúr közül 3 : Báthory Boldizsár, Gálfy János és Kovasóczy Farkas állandóan mellette legyenek, a többit pedig, ha szükségesnek találja, bármikor magához rendelhesse. A fejedelmi jövedelmek tekintetében pedig úgy határozott, hogy kezelésüket Giczytől egy pénztárnok (perceptor) vegye át, aki mellett két exactor legyen. Exactorok alatt valószínűleg a jövedelmek beszedőit kell értenünk, míg á pénztárnok, a tanács utasításai szerint azok felhasználásáról gondoskodott. 3 ) Az új fejedelem azonban nem sokat törődött a tanáccsal, eleinte unokatestvéreire hallgatott, Báthory Istvánra és Boldizsárra, később azután csak a saját fejére. A rendeknek nemsokára tapasztalniuk kellett, hogy az »egy férfiú uralma« csak akkor jó, ha az a férfiú alkalmas a kormányzásra. Jellemző az erdélyi rendek tehetetlenségére, hogy a nemsokára elkezdődő zavaros időkben, amikor Báthory Zsigmond hol lemondott, hol visszatért, s amikor Erdély urai szinte hónaponkint váltakoztak, semmit sem tudtak tenni, hogy a zavaroknak véget vessenek. Egyetlen kísérletükről tudunk, még Báthory Zsigmond első lemondása előtt, de amikor a fejedelem könnyelműségét már eléggé megismerhették, hiába kérvén őt, hogy »computáljon el mindenféle superfluus sumptust és haszontalan költségek. Ezért amikor 1593-ban egy rendkívüli adót szavaztak meg, az ú. n. kalangyapénzt, amit azoknak is fizetniök kellett, akik a rendes adó alól mentesek voltak, így a papságnak és a nemességnek is, ennek az adónak a kezelését nem a fejedelemre bízták, hanem egy rendi bizottságra, amelynek tagjait az országgyűlés választotta. Mindhárom erdélyi nemzetből egy-egy conservatort jelöltek ki, a magyar Kendy Gábort, a székely Siger Jánost és a nagyszebeni királybírót, Siveg Albertet. Melléjük titkárnak (secretarius) a kolozsvári Trauszner Lukács deákot szemelték ki. E bizottság Kolozsvárott működött, innen küldte ki a pénzszedőket (az adószedőket) a vármegyékbe és a székekbe. A befolyt adót csak a tanács utasítására fizethette ki és működéséről 12 delegátusnak tartozott számadással, akiket, mindegyik nemzetből hármat-hármat, ugyancsak az országgyűlés választott. 4 ) Munkájukért a conservatorok a titkárral együtt fizetést kaptak, amit a rendek állapítottak meg. 5 ) l ) E. O. E. III. k. 237. 1. *) E. O. E. III. k. 100. 1. 8 ) E. O. E. III. k. 92. 1. 4 ) A magyar nemesek közül Forró Jánost, Cseffey Jánost, Makray Bertalant és Szalánczy Györgyöt, a székelyek sorából Béldi Jánost, Daczó Ferencet, Mikó Miklóst és Balássy Ferencet, a szászok képviseletében pedig Vajda Jánost Szebenből, Vasas János segesvári polgármestert, Szabó Orbán besztercei birót és Fejér Márton medgyesi polgármestert. E. O. E. III. k. 452. 1. 5 ) E. O. E. III. k. 423—425. 1.
