Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
418 hozták, ha pedig mindhárman más-más nézeten voltak, az ügyet a lengyel király elé terjesztették. Báthory István hangoztatta ugyan, hogy a három helytartót semmibó'l sem akarja kizárni, de megkívánta, hogy minden fontos kérdésről először őt tájékoztassák. Nyilvánvaló tehát, hogy az új hatóságot nem annyira a kiskorú vajda, mint inkább a saját helytartói tanácsának szánta. Az erdélyi tanács államkormányzati szerepét a három helytartó kinevezésével Báthory István nem akarta teljesen megszüntetni, miként I. Ferdinánd is tekintetbe vette a királyi tanács jogait, amikor helytartói kormánytanácsát felállította. A tanács tagjainak Erdélyben is joguk volt reá, hogy amikor akartak, megjelenhettek a helytartók tanácskozásán. Sőt, a helytartóknak kötelességük is volt, hogy ha »valaminemű nehéz és szokatlan dolog találkoznék, kinek véghez meneteli nehéznek és kétségesnek láttatnék*, valamennyi tanácsost Összehívják és a kérdést előttük ismertetvén, véleményüket meghallgassák. A döntés joga azonban csak a helytartókat illette meg, a tanács többi tagjának szerepe a véleménynyilvánítással véget ért. A helytartói hármas tanács hatásköre a belügyi kormányzat valamennyi ágára kiterjedt, de bizonyos megszorításokkal. A »nehéz és nagy dolgodban, valószínűleg idetartozik a külügy is, Báthory István a maga számára tartotta fenn a döntés jogát. A helytartók csak 32 telkesnél kisebb jószágot adományozhattak és csak a kisebb tisztviselői állásokat tölthették be, nagyobb birtokokat és fontosabb hivatalokat maga Báthory adott hű embereinek. A fejedelmi jövedelmeket külön tisztviselő, Sigér János kezelte, akit Báthory nevezett ki, de a helytartók utasítása értelmében járt el tisztében, s a bevételeket az általuk megjelölt célokra fordította. A helytartókra bízta Báthory a kiskorú vajda neveltetését is udvarának illendő gondozását is. Az írásbeli munkában a kancellária állott a tanács rendelkezésére. A kancellár egyik »jó deákját«, azaz ügyes jegyzőjét magával vitte az ülésekre, az ott a határozatokat feljegyezte, a kiadványok fogalmazatait elkészítette és átadta a kancellárnak, aki felolvasta azokat a másik két helytartó előtt, s ha azok is helyesnek találták, az irodában letisztáztatta, megpecsételte és kiadta, A részletkutatás dönti majd el, hogy a kiadványokat kik írták alá és milyen pecséttel erősítették meg, a helytartók utasítása e tekintetben nem rendelkezett. 1 ) Báthory István kísérlete a helytartói tanáccsal éppúgy sikertelen maradt, mint I. Ferdinándnak félszázaddal korábbi próbálkozásai Magyarországon. Erdély rendéi bizalmatlanul fogadták a helytartókat, a tanács többi tagjának hiúságát valószínűleg sértette, hogy őket a véleményadásra korlátozták és a határozathozatalból kizárták. Hivatali működésük első évének végén maguk is elismerték népszerűtlenségüket. »Mi személyünk és administratiónk oly gyűlölségbe és contemptusba vagyon, hogy soha mi tőlünk semminemű dolog oly jól, oly hasznosan cum ratione, cum iudicio perfectum nem lehet, kit az emberek ellenkezőre ne magyaráznának« — írták uruknak. 2 ) Pedig nem voltak rossz hivatalnokok, Kovasóczy kancellár a kormányzat kérdéseivel elméletileg is foglalkozott, 3 ) s valamennyien lelkiismeretesen fogták fel megbízatásukat. Sőt, talán éppen az volt a hiba, hogy túlságosan lelkiismeretesek voltak. A döntés felelősségét nem merték vállalni, minden apró ügyben x ) A magyar nyelvű utasítás szövegét 1. E. O. E. III. k. 171—177. 1. a ) E. O. E. III. k. 55—56. 1. 8 ) De administratíone Transylvaniae dialógus címen 1584-ben könyve jelent meg. V. ö. Szádeczky Lajos: Kovacsóczy Farkas, a Báthoryak kancellárja levelezése 1577—1594. Bp. 1893.
