Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Antal volt a kincstartó. 1 ) Egyelőre egészen homályos, hogyan lett a főigazgatóbólújra kincstartó. Nem lehetetlen, hogy Kendy Antal már nem í. Ferdinánd tisztviselője volt, hanem János Zsigmondé, illetve Izabelláé, akiket Erdély rendéi, engedve a török nyomásának, 1556 tavaszán újra uraiknak ismertek el. A pénzügyigazgatás Izabella kezében. János Zsigmond és anyja ekkor következő tizenötéves országlása idején azután szóba sem került a pénzügyigazgatásnak olyan reformálása, ahogyan azt I. Ferdinánd elgondolta. Izabella még a kincstartói szótól is idegenkedett, mert az Fráter György nagy hatalmát és a Baráttal szemben elszenvedett kudarcait idézte emlékezetébe. Kívánságára az erdélyi országgyűlés 1556 végén a kincstartói állást, annak költséges voltára hivatkozva, megszüntette és az összes jövedelmek kezelését és felhasználását őreá bízta. 2 ) Izabella gazdálkodását nem ismerjük, de nem valószínű, hogy jobb gazda lett volna, mint amilyen államkormányzónak bizonyult. A jövedelmek igazgatása a régi kerékvágásban folyt tovább. Az országgyűlés 1558-ban felszólította a királynét, hogy bízza jövedelmeinek kezelését egy derék és gondos férfiúra. 3 ) Ez az adat arra enged következtetni, hogy a rendek sem voltak a királynéi gazdálkodással megelégedve, de jellemző erélytelenségükre, hogy kísérletet sem tettek arra, hogy a fejedelmi javak és jövedelmek felhasználásába beleavatkozzanak, hanem csak arra figyelmeztették úrnőjüket, — a kincstartó szó említését ezúttal is kínos gonddal kerülve — hogy bevételeinek kezelését bízza egy hozzáértő emberre, aki felelősséggel és számadással természetesen csak neki tartozott volna. Nem akadtunk nyomára annak, hogy Izabella ezt a rendi figyelmeztetést megszívlelte, de ha meg is tette, emberét kincstartónak, a szó közjogi értelmében, semmiképen sem tarthatjuk, legfeljebb a királyné magánpénztárosának tekinthetjük. A külön pénzügyigazgatás gondolata, az újkori államkormányzatnak ez a sajátos vonása, I. Ferdinánd sikertelen kísérlete után félszázadon keresztül nem jelentkezett Erdélyben. A pénzügyeket, s ez jellemezte talán legjobban a fejedelmi korszak Erdélyének közigazgatását, nem bízták külön kormányhatóság gondjára, hanem az országrész uralkodója a jövedelmek kezelését is személyes hatáskörébe vonta. Ezt természetesen csak úgy tehette meg, hogy a pénzügyi hivatalszervezet államosításáról lemondott s a középkorból jólismert bérlet- és zálogrendszer financiális szempontból is kifogásolható, népjóléti tekintetben pedig mindig károsnak bizonyult alkalmazásával elégedett meg. így érthetjük meg, hogy a XVI. és XVII. századi Erdély pénzügyi viszonyai mindenkor az országló fejedelem magánvagyonától és gazdasági rátermettségétől függtek, s hogy a fejedelmi hatalom nem az állami jövedelmekre támaszkodott, hanem a fejedelmi család magángazdaságára. Az újkori állam ezen a fejlődési fokon már túljutott, de Erdély kormányzata I. Ferdinánd kudarca után inkább középkori, mint újkori vonásokat mutat. János Zsigmond fejedelemsége. A vajdákra és a kincstartóra, illetve a jövedelmek főigazgatójára épült Habsburg-kormány 1555 végén vesztette el az uralmat Erdély fölött. Nem az erdélyi rendek támadtak fel I. Ferdinánd emberei ellen, a változást x ) E. o. E. II. k. 8. l. a ) E. O. E. II. k. 58—59. 1. 8 ) E. O. E. II. k. 97. 1.
