Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Vidéki szervek. . A királyi tanács és kancellária az államélet központi szervei voltak, a tanácsban az ország minden részének képviselői helyet foglaltak és a kancellária hatásköre is kiterjedt a nagy magyar birodalom egész területére, Erdélyt, Szlavóniát, Horvátországot, sőt a meghódított és bánságokban megszervezett melléktartományokat sem véve ki. Az államkormányzat minden szála az udvarban futott össze, az igazságszolgáltatásnak, pénzügyes közigazgatásnak legfelső hatóságait egyaránt a királyi tanács fogta egybe és a kancellária szolgálta ki. Az államügyek még nem váltak teljesen széjjel, bár ezen a téren csak az utolsó lépés volt már hátra. Az igazságszolgáltatás a személynökben külön hatóságot, a kis kancelláriában külön irodát kapott. A pénzügyigazgatás élén külön segédszemélyzettel a kincstárnok állott. A közigazgatás pedig a nagyobb kancelláriában működő titkárok vállán nyugodott. A differenciálódás az alsó szerveknél is megindult, bár nem mindenben követte a központi kormány példáját. A vidéki igazgatásban legelőször a pénzügyek váltak el az egyéb ügyektől, aminek magyarázatát a bérletrendszerben találjuk meg. A királyi, egyben állami jövedelmeket már az utolsó Árpádok is bérbeadták, a bérletrendszer kiépítése azonban Károly Róbert nevéhez fűződik, akinek példáját utódai egészen Mohácsig követték. Amikor a XIII. században a királyi magánbirtok szétfoszlott, szétzüllött a rajta felépült gazdasági szervezet is, amely a földesúri jövedelmek mellett a felségjogon élvezett, azaz állami bevételeket is kezelte. Ugyanakkor pedig az államháztartás súlypontja a magánjogi szolgáltatásokról a regálékra csúszott át, amiket uralkodóink fokozott mértékben használtak ki, beszedésükre azonban nem vállalkoztak, hanem bérbeadták azokat. A XIII. század rendszertelen kísérletei után Károly Róbert a bérletrendszert kitűnően működő szervezetté építette ki. A pénzverést, pénz- és nemesércbeváltást, a bányákat, a sómonopóliumot és a külkereskedelmi vámokat az uralkodótól a kamaraispánok, a pénzverő-, bánya-, só- és harmincadkamarák vezetői vették bérbe és a szerződésben meghatározott módon kezelték azokat. A szerződés megtartását az udvar gazdasági ügyeinek irányítója, az Anjouk alatt a tárnokmester, később a kincstartó ellenőrizte. A kamarák személyzete nem királyi, illetve állami hivatalnokokból került ki, hanem az ispánnal magánjogi alapon szerződött alkalmazottakból, akik fölött a központi hatalom nem rendelkezett, az ispán familiárisai voltak, akiket tetszése szerint fogadott szolgálatába, vagy bocsátott el. Károly Róbert korában 10 pénzverő- és bányakamara működött, kancellária eredete és kialakulása Magyarországon. Századok, 1914. Szenípétery Imre: A királyi titkos kancellária történetéhez. Századok, 1914. Hajnal István: IV. Béla király kancelláriája. Turul, 1914. Szentpétery és Szilágyi i. m. Továbbá Szenípétery Imre : Magyar oklevéltan. Bp., 1930. A részletkérdésekre is kiterjedő teljes és pontos irodalommal. L. még Szilágyi Loránd: A miniszteri ellenjegyzés történetéről. Károlyi-emlékkönyv, Bp., 1933. U. a.: A német birodalom és Magyarország perszonális uniója 1410—1439. A gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet évkönyve, 4. k. Bp., 1934. Az igazságszolgáltató szervekre Hajnik i. m., továbbá u. a. A király bírósági személyes jelenléte és ennek helytartója a vegyesházakbeli királyok korszakában. Akadémiai értekezések a történettudományok köréből, XV. k. A XIV. és XV. századi kancelláriák körüli nagy homályban Kumorovitz Lajos Bernátnak a pecsétekből kiinduló tanulmányai derítettek világot s a korábbi nézeteket helyesbítették. Az autentikus pecsét. Turul, 1936. A speciális praesentia regia pecséthasználata Zsigmond korában. Domanovszky-emlékkönyv, 1937. A m. kir. egyszerű- és titkospecsét használatának alakulása a középkorban. KlebelsbergIntézet évkönyve, VII. k., 1938.
