Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Az erők viszonyának következményeit Ferdinándnak is le kellett vonnia. Erdélyről most már hajlandónak mutatkozott lemondani, a magyarországi részekhez azonban ragaszkodott. E részek birtokos urai viszont inkább Erdélyben bíztak, megjelentek az erdélyi országgyűléseken, úgyhogy János Zsigmondnak semmi oka sem volt reá, hogy engedjen. A két fél vezérei váltakozó sikerrel harcoltak, miközben a diplomaták is szünet nélkül tanácskoztak és tárgyaltak. A tárgyalások végét sem Izabella, aki 1559-ben, sem Ferdinánd, aki 1564-ben halt meg, nem érte meg, sőt János Zsigmond is csak néhány nappal élte túl. A speyeri szerződés. A speyeri szerződés, amelyet János Zsigmond 1570 végén, I. Miksa pedig 1571 elején szentesített, rendezni volt hivatott Erdély és a Partium közjogi és területi viszonyait. János Zsigmond lemondott a választott magyar királyi címről, csak a törökkel szemben volt joga ezt a címet továbbra is használni. Elismerte, hogy Erdély és a Partium Magyarország és a magyar király főhatósága alá tartoznak, s amennyiben fiúutód nélkül halna meg, visszaszállnak Miksára és törvényes örököseire. Addig azonban ő és fiúutódai, mint fejedelmek, teljes hatalommal uralkodnak, csak a koronajavakat nem adományozhatják el örök jogon. A magyarországi megyék közül Bihart, Krasznát, Középszolnokot, a belőle nemrég kivált Kővár vidékével, valamint Nagybánya és Erdőd tartozékait, kivéve Máramarost, tarthatják birtokukban. Nem nevezte meg a speyeri szerződés, mint Erdélyhez tartozó területeket, Zaránd megyét, valamint a lugosi és karánsebesi kerületeket, de nem is kötelezte a fejedelmet, hogy azokat átadja, tehát hallgatólagosan a Partium részeinek ismerte el. Ez az öt megye és három kerület alkotta ugyanis a fejedelemség korszakában a Partium magvát, amelyhez a nagy fejedelmek más megyéket is megszereztek, s amiből a török újabb és újabb sávokat szakított le. 1 ) Az erdélyi fejedelmi hatalom. A speyeri szerződés szabályozta János Zsigmond címének sokáig vitatott kérdését is. A választott királyi címről való lemondása fejében Miksa elismerte jogát a következő cím viseléséhez : Isten kegyelméből Erdély és Magyarország Részeinek fejedelme (Dei gratia princeps Transsilvaniae ac Partium Regni Hungáriáé). Az erdélyi országgyűlés már 1556-ban fejedelmének és királyának ismerte el János Zsigmondot, aki a kettős címből a fejedelmit most már az egyedüli magyar király hozzájárulásával viselhette. 2 ) Erdély első fejedelme azonban néhány nappal a speyeri szerződés szentesítése után meghalt, még mielőtt az egyezményt az országgyűlés elé terjesztette volna, hogy az a rendek hozzájárulásával törvény erejét nyerje. Utódává az erdélyi országgyűlés somlyai Báthory Istvánt választotta meg, de nem fejedelemmé, hanem csak vajdává. Báthory István helyzete nagyon *) Nagy vonásokban ismertettük itt Erdély területi kialakulását, de további változásait nem kísérhetjük nyomon. Ezt a feladatot különben is kitűnően megoldotta Lukinkh Imre, akinek könyvére az eddigiekben is támaszkodtunk. (Erdély területi változásai a török hódítás korában 1541—1711. Bp. 1918.) Lukinich pontosan meghatározza a Partium határát is. a ) A cím körüli tárgyalásokat Lukinich Imre ismertette : Az erdélyi fejedelmi cím kialakulásának történetéhez. Századok, 1913.
