Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

í A kohók munkáját annyival gondosabban kellett ellenőrizni, mint a bányákét, amennyivel könnyebben lehetett értékesíteni az olvasztott nemesércet, mint a nyers állapotban lévőt. Az írásbeliség a kohóknál valószínűleg korábban teret nyert és nagyobb szerepet játszott, mint a bányákban. Erre mutat a kohóirnokok (Hüttenschreiber) szerepének fontossága. A bányákban a bányatiszt után rangban a sáfárok következtek, megelőzve az írnokokat. A kohók tisztviselőinek rangsorában az Írnokok nemcsak a sáfárok előtt állottak, hanem mint a kohótiszt mellé rendelt ellenőrök (Gegenhandler) szerepeltek. Kohótiszt Selmecen csak egy volt, akinek működését minden kohóban külön irnok ellenőrizte. A kohóirnokok végezték a kohóigazgatás írásbeli részét. A bányákból kikerült érc útjának minden egyes állomását feljegyezték könyveikben. A kohók munkájáról hetenkint és negyedévenkint kimutatásokat készítettek, havonkint és minden év végén pedig elszámoltak. Az évvégi számadásokhoz egyben leltárakat is csatoltak. Nyilvántartották a kohókban dolgozó munkásokat, iparosokat, hogy mennyi fát, adalékanyagot, milyen szerszámokat hoztak oda, s hogyan gazdálkodtak velük. Mindenről nyugtát adtak és kértek. Összeállították a munkások heti fizetéslajstromát, amire a számvevőség láttamozása után az alkamaragróf-pénztárnok kifizette, a kohótiszt pedig szétosztotta a béreket. Az írásbeli munkán kívül a személyes irányításban és ellenőrzésben is segédkeztek a kohótisztnék, aki iránt engedelmességgel és tisztelettel tartoztak.

1

) A kohóigazgatás gazdasági részében, a munkások és iparosok fogadásában és irányításában, az olvasztás lebonyolításában, a kohósáfárok (Hüttenschaffer) voltak segítői a kohótisztnek. Minden kohónak külön sáfára volt, aki az Írnokhoz hasonlóan ugyancsak mindent feljegyzett, ami a kohókban történt.

2

) Külön tisztviselőket alkalmaztak a kohómunka egyes jellegzetes részeinek elvégzésére. Ilyen volt az ércmérő (Erzmesser), aki a kohókba került érceket útjuk különböző állomásain megmérte, az adalékmérő (Zuschlagmesser), aki az olvasztáshoz használt adalékanyag beszerzéséről és felhasználásáról gondoskodott és a famérő (Kohlmesser), aki a tüzelőfát kezelte. Valamennyien a kohótiszt utasítása szerint dolgoztak.

3

) Ezek az alsó tisztviselők ugyancsak írást adtak mindenről, ami kezükön átment. Számadással azonban csak a kohótisztnek tartoztak, aki a kohóirnok által készített kimutatások és elszámolások egyes tételeiben emlékezett meg róluk. A magánosok kohói természetesen ki voltak véve a kamarai igazgatás alól, de bizonyos fokig mégis kincstári ellenőrzés alatt állottak. A magánkohókban alkalmazott tisztviselőknek is esküt kellett tenniök, hogy a nemesércekre vonatkozó törvényeket és rendeleteket megtartják. A kincstárt itt csak az a veszély fenyegette, hogy a kiolvasztott aranyat és ezüstöt nem váltják be, hanem tilos úton hozzák forgalomba. Ennek a veszélynek a csökkentésére alkalmazott a kamara többnyire csak egy, de néha több ezüstjegyzőt (Silberzeichner). Az elnevezés onnan származott, hogy a jegyzők a magánkohókban olvasztott ezüstöt a kamara jegyével jelölték meg. Az ilyen megjelölt ezüstöt nem lehetett magánforgalomba hozni, hanem be kellett váltani. Az ezüstjegyzők a magánkohókat minden héten megvizsgálták és >) A kohóirnokok 1676-iki utasítását 1. u. o. V. k. 333. 1. 3

) Az 1676-iki utasítást I. u. o. V. k. 337. I. a

) 1676-iki utasításukat 1. u. o. V. k. 340. 1.