Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

latát a kincstár örömmel fogadta. Hivatala azonban ezáltal tulajdonképen bérletté vált, hasonlóan a középkori kamaragrófokéhoz, mégis azzal a lényeges különbséggel, hogy működéséről pontosan el kellett számolnia, továbbá, hogy az alája rendelt tisztviselőket nem ő alkalmazta. A XVII. századi pénzügyi viszonyokra mindenesetre jellemző, hogy a kincstár magánosoktól volt kénytelen kölcsönt felvenni, hogy egyik legjövedelmezőbb bevételi forrását, a bányaműveket üzemben tartsa, s hogy a hitelezőt e művek vezetésével is megbízta. A szakszerűség szempontjai ennél a kinevezésnél másodrendű szerepet játszottak, bár nincs kizárva, hogy Bloenstain nemcsak mint üzletember, hanem mint sokoldalú hivatalnok is megállta helyét. Feladata ugyanaz volt, mint elődeié, utasítása is megegyezett azokéval. Az egyetlen különbség az volt, hogy fölöttes hatóságai közül csak az uralkodót és az alsóausztriai kamarát említette, a főhercegeket és az udvari kamarát azonban nem.

1

) A főhercegek szerepe II. Mátyás trónraléptével megszűnt, az udvari kamara azonban továbbra is a régi hatáskörrel rendelkezett, sőt, amint láttuk, az alsóausztriai kamarát az alsó magyarországi bányaigazgatás terén is fokozatosan háttérbe szorította. A hivatali ügyintézés szempontjából lényeges újítás fűződik Bloenstain nevéhez. Korábban az alsóausztriai kamara a besztercebányai igazgatóval és a két alkamaragrőffal közvetlenül levelezett, azok a hozzájuk érkezett rendeleteket csak utólag közölték a főkamaragróf fal. Ez a gyakorlat akkor alakult ki, amikor a főkamaragrófság még betöltetlen volt. Nemcsak a hivatali renddel és a szolgálat érdekével ellenkezett, hanem a főkamaragróf tekintélyének is ártott. Bloenstain kérésére azután az alsóausztriai kamara 1611-ben hozzájárult, hogy a besztercebányai, körmöci és selmeci hivatalok vezetőivel csak a főkamaragrófon keresztül fog érintkezni, minden rendeletet neki fog megküldeni, hogy azokat az illetékes hivatalhoz továbbítsa.

2

) Bloenstain 1619-ig töltötte be a főkamaragrófi hivatalt. Működésének részletei nem ismeretesek, csak annyit tudunk, hogy összeütközésbe került a bányavárosokkal, amelyek Forgách Zsigmond nádorhoz fordultak védelemért. Ez az eset igen jellemző, mert nemcsak a főbányagrófi hivatal tisztára fejedelmi jellegét bizonyítja, hanem a kor nemzetiségi viszonyaiba is betekintést nyújt. A bányavárosok német polgársága magát a magyar rendiség tagjának tartotta, s a német nemzetiségű uralkodó, német nemzetiségű tisztviselőjével szemben a magyar rendek vezetőjénél keresett és talált oltalmat. Az ellentéteket az a kérdés robbantotta ki, vájjon azok a bányakamarai tisztviselők, akik a bányavárosokban ház- és földbirtokot szereztek, sőt gyakran városi tisztséget is viseltek, alája vannak-e vetve a városi hatóságnak, vagy sem? Azaz a városi bíróság ítélkezhetik-e fölöttük, természetesen nem hivatalos működésükkel kapcsolatos, hanem egyéb ügyekben ? Bloenstain azt az álláspontot képviselte, hogy a kamarai tisztviselők minden tekintetben csakis a kamara, illetve végső fokon a király joghatósága alatt állanak, s ezért meg is tiltotta nekik, hogy városi tisztségeket viseljenek, Forgách Zsigmond nádor viszont a bányavárosok kérésére 1618-ban egy rendeletet bocsátott ki, amelyben a városi hatóságokat felhatalmazta, hogy a kamarai tisztviselők fölött is ítélkezhessenek. Az uralkodó természetesen Bloenstain álláspontját tette a magáévá, kimondva, hogy á városi ingatlanokkal rendelkező kamarai tisztviselők e javakra nézve ugyanolyan terheket viselnek, a

) Bloenstain utasítását 1. Schmidt i. m. IV. k. 180—196. I. a

) Pech i. m. II. k. 117. 1.