Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
uralkodó, mind pedig a magánosok, bányapolgárok vagy földesurak bányáiban termelt nemesérc finomságát és súlyát a bányakamarákban felállított külön műhelyekben állapították meg. A beváltási árfolyamot a kincstár állapította meg olymódon, hogy megfelelő haszna biztosítva legyen. A beváltott nemes ércet azután a bányakamarák átadták a pénzverőkamaráknak,ahol abból érméket vertek. A pénzverésnek és a nemesércforgalom monopóliumának ez a szoros kapcsolata érthetővé teszi, hogy Károly Róbert az új pénzverőkamarákat mind olyan helyeken állította fel, amelyek egyúttal valamelyik bányakamarának is székhelyei voltak, illetve hogy a bányakamarák helyét a pénzverőkamarák székhelyén jelölte ki. így helyezte át az Árpádok Selmecbányái bányakamaráját Körmöcbányára, a telkibányait Kassára majd Szomolnokra, az offenbányait pedig Kolozsvárra, idővel minden pénzverőkamara mellett egyben urburariatus is működött. Kezdetben a király a bányakamarákat is saját tisztviselőivel, valószínűleg szintén a várgazdaságok keretében, kezeltette. Az önálló igazgatás azonban, különösen amíg a nemesérc forgalma nem lett monopólium, a pénzverőkamarákhoz hasonlóan a bányakamaráknál sem bizonyult gazdaságosnak, úgyhogy a familiáris alapokon nyugvó bérletrendszert már az Árpádok itt is bevezették. Ezen a rendszeren Károly Róbert és utódai az urburariatusoknál sem változtattak. A bányakamarákat is bérbeadták, a bérlő kamaraispánokkal részletes szerződést kötöttek, amely a kamarai munka minden részletét pontosan szabályozta, s amelynek megtartását ugyancsak a tárnokmester, majd pedig a kincstartó ellenőrizte. Minthogy a pénzverőkamarák a nemesérc forgalmának monopolizálása óta aranyat és ezüstöt csak a bányakamarákból kaphattak, célszerűnek bizonyult, hogy a párhuzamosan működő és munkájukban egymást kiegészítő kamarákat ne külön-külön személy bérelje, hanem ugyanaz a bérlő rendelkezzék fölöttük. Eleinte a közös bérlők még külön-külön kötöttek szerződést a pénzverő- és a bányakamarákról, a XV. századi szerződések azonban már csak egyféle kamaráról beszélnek, ami azt bizonyítja, hogy a kétféle kamara, azaz a pénzügyigazgatásnak a pénzverés és a nemesérc forgalmának monopóliumán alapuló két ága az újkor végére teljesen egybeolvadt. Az így keletkezett közös szerv a bányakamara nevet tartotta meg, s a király tulajdonában lévő bányák igazgatása is feladatai közé tartozott. A bányakamarák munkája eredetüknek megfelelően több részre oszlott, mindegyiket külön-külön személyzet végezte. Más-más tisztviselők irányították és ellenőrizték a királyi bányákban dolgozó munkásokat, mások szedték be az urburát, mások vették át a beszolgáltatott nemesércet, állapították meg annak finomságát és súlyát, mások vezették a finomító és ismét mások a pénzverő műhelyeket. Sőt, Károly Róbert még a korábbi pénzváltási illeték, az úgynevezett kamara haszna helyett bevezetett kapuadó kezelését is a kamarákra bízta, azaz ezt az adót is bérbeadta. A XV. század végére azonban ennek az adónak a kezelése már nem tartozott a bányakamarai feladatok közé, a kamara haszna beleolvadt az országgyűlések által megszavazott hadiadóba, amelyet külön személyzet, a rovok a rendi hatóságok támogatásával vetettek ki és hajtottak be. 1 ) A sóbányászat és a sókereskedelem ügye nem a bányakamarák alá tartozott, hanem külön szerv intézte : az erdélyi és Nagy Lajos óta a máraJ ) Minderre 1. Hóman i. m. 193—237. I.
