Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Természetesnek találhatjuk tehát, hogy a szorosabb értelemben vett közigazgatásra, nem tekintve a közigazgatási és pénzügyi pöröket, az országos érdekű ügyek intézésén kívül egyre kevesebb ideje maradt. A királyi tanácsnak állandóan tagja és vezetője volt, de közigazgatási kérdésekben csak ritkán terjesztett elő javaslatot, a XV. század utolsó és a XVI. első tizedeiben már nem is szerepelt a relatorok között. A fejlődés természetesen csak lassan érkezett el erre a pontra, egyes szakaszai ma még nem eléggé világosak. Történetírásunk inkább hadi és bírói működésével foglalkozott, közigazgatási szerepét, azt, hogy ezen a téren milyen ügyeket intézett és hogy ilyen teendőit ki és mikor vette át, még behatóbban kellene megvizsgálni. 1 ) A fejedelmi hatalom a feltörő rendiséggel szemben úgy védekezett,hogy azokat a hivatalokat, amelyeket a rendek birtokukba vettek, nem töltötte be, vagy pedig üres címmé változtatta, tartalmukat pedig újabb, az uralkodó iránt még hű tisztségek viselőire ruházta át. A nyugati országok jog- és közigazgatástörténete mindkét módra számos példát mutat. A magyar királyok ugyancsak alkalmazták ezeket az eszközöket, először a nádorral, majd a többi rendi méltósággal szemben is. Amikor a nádor a XI. és XII. század folyamán udvari tisztségviselőből országos méltóság lett, helyét az udvarispánság élén korábbi helyettese, az udvarbíró foglalta el. Ő intézte a királyi gazdaság ügyeit, ítélkezett a királyi népek felett és kormányozta azokat. Amikor pedig a nádor a XIII. század elején annyira függetlenné vált, hogy a királyi udvart elhagyva bíróságát a saját kúriájába helyezte át, uralkodóink a királyi legfelsőbb igazságszolgál-: tatásban többé nem a nádor segítségét vették igénybe, hanem az udvarukba hozott pörök vitelével, személyes ítélkezésük számára csak a legfontosabbakat tartva fenn, az országbírót bízták meg, aki ekkor még uradalmi tisztviselőjük s mint ilyen megbízható, hű emberük volt. Ezzel a nádori hatalom növekedését csak korlátozni tudták, megakadályozni azonban nem. Udvarukban pedig egy újabb országos rendi méltóság kialakulásának alapját vetették meg.; Az udvarbíró, mint a királyi jelenlét (praesentia regia) elé terjesztett ügyek bírája, többé már nem az udvarnokokat irányította, hanem az ország minden lakosa fölött bíráskodott. Hatáskörének tágulását nevének alakulása is kifejezi, a XIII. század elejétől kezdve már az ország bírójának nevezték. A nádor után a legtekintélyesebb állás az övé volt, az országbírói méltóságért a leggazdagabb és leghatalmasabb családok versenyeztek. Természetesnek találhatjuk tehát, hogy a nádorhoz hasonlóan ugyancsak országos rendi méltó*. x ) A nádorispáni méltóságról 1. Szarka, Joannes : Coniectura de origine, potestate et antiquitate nominis nádor-ispán. Sopronii s. a. Németh János : A nádor-ispán szavaknak igaz eredetéről. Tudományos Gyűjtemény, 1839. Podhraczky József: A nádori hivatal és név eredetéről. Akadémiai Értesítő, 1850. Új Magyar Múzeum, 1851. U. a.: A nádorispán eredete és egykori hatásköre 1492-ig. Akadémiai Értesítő, 1856. Franki Vilmos: A nádori és országbírói hivatal eredete és hatáskörének történeti kifejlődése. Bp., 1863. Hajnik Imre: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és vegyesházi királyok alatt. Bp., 1899. Fraknói Vilmos: Az 1485-i nádori cikkelyek. Századok, 1899. Molnár Kálmán : A nádorispán az Árpádok korában. A kegyestanítórend kecskeméti főgimnáziumának értesítője az 1901/02. tanévről. Fraknói Vilmos : Az 1485-i nádori cikkelyek. Századok; 1917. Timon Ákos: Az 1485-i nádori cikkelyek. Századok, 1917. Szabó Dezső: Az 1485-i nádori cikkelyek. Századok, 1918. Kommer Magda: A nádori oklevelek a XIII. században. (1925-ben készült, de ki nem nyomtatott doktori értekezés a Pázmány-egyetem bölcsészeti karán.) Váczy Péter: A magyar igazságszolgáltatás szervezete a XI—XII. században. Századok, 1930. Nyers Lajos: A nádor bírói és oklevéladó működése a XIV. században. Palaestra Calasanctiana 4. sz. Kecskemét, 1934.
