Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
szerint, vagy pedig csak az illető megyében birtokos nemesek közül választhatja. Mindkét álláspont mellett és ellen nyomós érvek hangzottak el. A megyebeli nemes jobban ismerte szűkebb hazája viszonyait, viszont rokoni és baráti kapcsolatai akadályozták a párttatlan tárgyilagosságban. Sokszor nem akadt megfelelő jelentkező, a kamara kénytelen volt olyanokat megbízni, akik azután a népet zsarolták, a kincstárt pedig megrövidítették. Az országgyűlések a rovok visszaéléseiért a kamarát tették felelőssé, de az uralkodó ismételt előterjesztéseire sem járultak hozzá, hogy a kinevezésnél egyedül az alkalmasság szempontjait érvényesíthesse. A közigazgatás akkori érdekeit talán inkább szolgálta volna, ha a kamara felfogása jut diadalra, viszont a fejlődésnek egész más irányt szabott volna. így ugyanis a rovóból nem állami, hanem megyei tisztviselő lett, az adóigazgatás a megyék kefébe került, ami a megyei autonómiát s azon keresztül a magyar alkotmány védelmét erősítette a későbbi központosító kísérletekkel szemben. Hasonló sikerként könyvelhették el a rendek annak a megakadályozását, hogy az adóigazgatásban résztvevő megyei közegeket esetleges visszaéléseikért a királyi hatóságok, elsősorban a főkapitányok, közvetlenül vonhassák felelősségre, mellőzve a hosszadalmas és bizonytalan kimenetelű törvényszéki tárgyalást. A rovót ellenben, bár szintén birtokos nemes volt, nem részesítették ebben á védelemben, vele szemben a kamara a bíróságok mellőzésével közvetlenül léphetett fel és érvényesíthette kártérítési igényeit. 1 ) Rudolf kora. Rudolf uralkodásának első évei nem hoztak változást az adóigazgatás terén. A király és hatóságainak törekvése továbbra is három irányban nyilvánult meg. Először a kamaráknak szabad kezet akartak biztosítani a rovok megválasztásában, másodszor igyekeztek az adókezelésben résztvevő megyei tisztviselők felelősségét fokozni, megbüntetésük jogát az állami szervekre (kamarák, katonai parancsnokok) ruházni, harmadszor az adó behajtásában a katonaság segítségét kívánták igénybe venni. A rendek mindhárom kívánságnak élesen ellenszegültek és sikerült is érvényesülésüket megakadályozniuk. A rendi dualizmus hullámzásában a XVI. század utolsó és a XVII. század első tizedei a rendiség előretörését mutatják, aminek hatása az adóigazgatás gépezetére sem maradt el. A rovói intézménnyel, mint vegyesen királyi és rendi hivatallal sem az udvarban, sem a megyékben nem voltak megelégedve. Pedig utólag megállapítható, hogy a zavaros viszonyok között — nem tekintve egy-két kivételes esetet — ez az intézmény aránylag jól oldotta meg nehéz feladatát. Azonban olyan bajokért is felelőssé tették, amelyek nem rajta multak. Az udvar keveselte a befolyt adót, s ezt nem az ország elszegényedésével, hanem a rovok hanyagságával magyarázta. A rendek viszont azt mondották, hogy ha rendi szervekre bíznák az adó kezelését, többet tudnának belőle az ország védelmére fordítani. A rendi adóigazgatás gondolata a század utolsó tizedeben ismét felmerült, s a rovói intézménnyel elégedetlen udvar nem gördített *) Acsády Ignác: A jobbágy-adózás 1564—76-ban. Bp., 1894. (Két pénzügytörténeti tanulmány.) 145—150., 154., 155., 168., 169., 179., 187—189., 203—206., 215., 216., 223., 224. I. M. O. E. V. k., 61., 78., 83., 141., 209., 210., 223., 224., 232., 233., 241., 320., 337., 370.1. C. J. H. 1566 : 4—9., 1567:3—16., 1569 : 6—16., 1572 : 4—6., 1574 : 1—4., 1575 : 1—2. t.-c.
