Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

214 helyi viszonyoknak megfelelően több-kevesebb ló tartására kaptak hópénzt. Jó lovakat, erős szolgálókat, harcra kész fegyverzetben kellett tartaniok, mert a csempészekkel gyakran véres ütközetre került a sor. A szolgálók megválogatásába a kamara nem szólt bele, ezek a harmincadosok és az ellenőrök emberei voltak. Az alsó fokon tehát még megmaradtak a magánjogi kapcsolatok, amelyeket a hivatalok vezetőinél a királyi, azaz állami szolgálat már kiszorított. Az 1549-i utasítás még a korábbiaknál is pontosabban és részletesebben írta elő, hogy a vámot hogyan szedjék, a kereskedőkkel hogyan bánjanak, a csempészeket hogyan üldözzék, a lefoglalt csempészárut hogyan jelentsék be a kamarának és a jutalékon hogyan osztozzanak. Rendkívül jellemző és tanulságos adatokat tartalmaz a kor gazdasági és társadalmi életére, a harmincadhivatalok monográfusa is elsőrendű hasznukat fogja venni, e munka keretei azonban szűkek ahhoz, hogy tárgyalásukba bocsátkozzék. Annyit azonban meg kell említenie, hogy a vámcédulákat (nevük ekkor scaedae) ez utasítás értelmében már nem az egyes hivatalok pecsételték meg, pecsétjük nem is volt, hanem a királyi pecséttel lebélyegezve és sorszámmal ellátva a kamarától kapták, s negyedévenkint számoltak el róluk, amikor számadásaikat a befolyt jövedelemmel együtt Pozsonyban benyújtották. A kereskedők által beszolgáltatott cédulákat is mellékelték, a kamara ugyanis azok segítségével tudta megállapítani, hogy a számadások tételei csakugyan a valóságnak felelnek-e meg. Harmincadfelügyelőség. A magyar kamara főhatóságát a harmincadügy terén az 1549. április 1-én kelt utasítás minden tekintetben kifejezésre juttatta. A helytartó és a kormánytanács befolyását, úgy látszik, a kamarai tanácsnak sikerült kiküszöbölnie. Az önálló harmincadigazgatóság megszűnt, illetve átalakult királyi harmincadfelügyelőséggé. Ezt az állást (superintendens tricesimarum regiarum camerae Hungaricae applicatarum) Francisci Tamással, a megszüntetett harmincadigazgatóság volt ellenőrével töltötték be. Jellege azonban egész más volt, mint a korábbi harmincadigazgatóságé. Kimondottan a magyar kamarától függött, utasítását tőle kapta, nem pedig a királytól. A magyar kamara megbízásából és nevében Francisci felügyelt a kétfelé osztott harmincadok egyik csoportjára, amelyhez a következő helyek tartoztak: Nagyszombat, Szempc, Sassin, Holics, Szakolca, Szenice, Varbó és Üjhely. A másik, Trencsén körüli csoport élére külön felügyelőt akartak állítani, de nincs nyoma, hogy ezt a tervet megvalósították volna. A felügyelő a magyar kamarát képviselte a harmincadosokkal szemben, hatásköre azonban lényegesen szűkebb volt, mint a harmincadigazgatóé. Gyakran és váratlanul kellett a harmincadhivatalokban megjelennie, s működésüket megvizsgálnia. A tisztviselőkkel méltányosan és udvariasan bánt, de joga volt a hanyagokat megfeddeni, s a hibák kijavítására utasítást adni. Nemcsak saját tapasztalataira támaszkodott, hanem másokat is meghallgatott, panaszaikat figyelembe vette. Rosszindulatú rágalmaknak azonban nem adott hitelt. Tapasztalatairól gyakori jelentésekben számolt be a kamara tanácsának. Indítványozhatta, hogy a hanyag és haszontalan hivatalnokokat büntessék meg, esetleg bocsássák el, de ezt csak a magyar kamara tehette meg. A magánjogi természetű harmincadigazgatás ideje elmúlt, a felügyelő éppúgy kamarai, azaz állami (királyi) alkalmazott volt, mint a harmincadosok