Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
írnokait és lovasait már egyedül válogatta meg, személyesen felelt értük. Az alsófokú állami szolgálatban ez a személyes jelleg még hosszú időn keresztül kimutatható. Néhány hónappal a pozsonyi ellenőr kinevezése után a Dunántúl legnagyobb harmincadhivatala, az óvári mellé is ellenőrt (contrascriba seu rationista) küldött ki a király rendeletére a magyar kamara. Az óvári harmincadcsoport ebben az időben Bakics Pál kezén volt. Kocheim (Cokon) Farkas ellenőr ugyanazt a megbízást kapta, mint Resman Kristóf, 1532. május 29-én kelt utasítása csak annyival volt bővebb Resmanénál, hogy a harmincadcédulákra (cedulae) nézve is intézkedett. Ezeket a cédulákat a harmincados állította ki mint nyugtát, a befizetett harmincadról. A kereskedők szállítás közben ezekkel igazolták, hogy már fizettek vámot, s amikor árujukat eladták, a cédulákat beszolgáltatták az illető hely harmincadhivatalának. A magyar kamara meghagyta Kocheimnek, hogy a kiadott és benyújtott cédulákat egyaránt írja alá, s naplójába vezesse be. Ugyanannyi fizetést kapott, mint Resman, a leányharmincadoknál Írnokokat, az utak szemmeltatására pedig 2 lovast kellett tartania, a már ismertetett feltételek mellett. 1 ) A királyi befolyás fokozatos erősödését a harmincadigazgatásra jól mutatja az a király nevében szóló, I. Ferdinánd és Peregi Albert magyar kamarai titkár aláírásával ellátott és a pozsonyi kamara pecsétjével megerősített utasítás, 2 ) amely az Ausztria és Morvaország felé irányuló kereskedelem harmadik nagy harmincadcsoportjának, a nagyszombatinak viszonyait rendezte 1534. június 20-án. A nagyszombati harmincad, amelyhez négy leányhivatal tartozott: Szakolca, Szempc, Szenice és Sassin, ekkor a hatalmas országbáró, Thurzó Elek királyi helytartó kezén törlesztette a kincstár tartozását. A tisztviselők fizetésének és a kezelési költségeknek kiegyenlítése után az egész behozatali vám, s a kivitelinek fele Thurzót illette meg. A kivitt állatok és áruk után szedett harmincadnak 50%-át azonban az uralkodó a maga számára tartotta fenn, amit a korábbi állapothoz viszonyítva jelentékeny eredménynek kell tekinteni. Ahhoz még kevés volt, hogy a kamara külön tisztviselőt küldjön ki a királynak járó rész behajtására, jogcímet adott azonban arra, hogy ne csak ellenőrző szervezetet létesítsen, hanem a kezelő személyzet irányításába is beleszóljon, ami azelőtt egészen a zálogos magánügye volt. A nagyszombati főharmincadost (tricesimator principális) Thurzó továbbra is tetszése szerint saját emberei közül nevezhette ki, de fizetését és feladatainak egy részét már az uralkodó nevében intézkedő kamara határozta meg. Fizetés és élelmezés fejében évi 200 forintot vehetett fel a hivatal pénztárából, továbbá, a többi harmincadhivatalnokhoz hasonlóan, lakbérét is megtérítették. Ebből a 200 forintból Nagyszombatban egy számadót (rationista) kellett tartania, aki munkájában segítette és utazásaikor helyettesítette, s akit megegyezés szerint fizetett. Maga választhatta ki a leányharmincadokon szolgáló lovasokat is, számukat és fizetésüket azonban a kamara állapította meg. Szakolcán 1, Szempcen 2, Szenicén és Sassinban együtt 1 lovas tartózkodott, s kapott negyedévenkint 9 forintot, ugyancsak a vámok jövedelméből. Eldöntetlenül hagyja az utasítás azt a kérdést, hogy x ) Utasítása Orsz. Lvt. Kam. lvt. Bem res. 1. k., 6. 1. 2 ) Orsz. Lvt. Kam. lvt. Instr. 9. k., 423.1. Tudtommal az első eredetiben megmaradt harmincadutasítás a XVI. századból.
