Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
val és szolgáltatásokkal. Hogy ennek az állításnak valódiságát megállapíthassák, a bizottság azt találta célravezetőnek, hogy minden esztendőben egy-két kamarai tanácsos keresse fel az uradalmakat és a gazdatisztek előttük számoljanak el a jobbágyokkal. A szőlőművelésre vonatkozó észrevételeit külön rendeletben közölte a kamarával. A gabonaügy intézésével az uralkodó külön főgabonabiztost (superior annonae commissarius) bízott meg, akinek a kamarával egyetértésben kellett működnie, s ha Kassán tartózkodott, a tanácsüléseken is megjelenhetett. Ügy látszik, hogy a tanácsosok saját gabonájukat magasabb áron adták el a magtáraknak, amit azután Aichpüchl szigorúan megtiltott. A gabonatisztek ellenőrzését és elszámolását is megszigorította. A szabad királyi városok, mint királyi birtok fölött mindig a kamarák gyakorolták a közigazgatási ellenőrzést. Aichpüchl 1695-ben az árak igazságos szabályozásával, a mértékek egységesítésének előmozdításával, a zsidók adójának emelésével, az uzsora üldözésével, valamint annak megakadályozásával bízta meg a szepesi kamarát, hogy a görög kereskedők városi polgárjogot kaphassanak. Aichpüchl is helyesnek találta Breinernek azt az intézkedését, hogy a kebelbéli és külső kamarai hivatalok ellenőrzésével egyes kamarai tanácsosokat bízott meg. A felügyeletet a következőképen osztotta meg a tanács tagjai között: a pénztárt Olasz Ferenc igazgató és gr. Szentiványi tanácsos, a számvevőhivatalt gr. Szentiványi és Kálmáncsay, az irattárat és a kiadóhivatalt gr. Oppersdorff és Rau, a kincstári uradalmakat br. Holló és Freyenfels, a gabonaügyet az igazgató és Rau, a sóügyet gr. Szentiványi és Kálmáncsay, a tizedügyet Freyenfels és Kálmáncsay, a harmincadügyet br. Holló, gr. Oppersdorff és Freyenfels, a szőlőket gr. Szentiványi és Kálmáncsay, a nagybányai és szomolnoki bányákat, valamint a pénzverést az igazgató és Rau, a sóvári sóbányákat gr. Oppersdorff és Kálmáncsay, végül a kassai malmot Freyenfels gondjaira bízta. 1 ) Ekkor tehát már Olasz Ferenc igazgató elnöklete alatt 6 tagja volt a tanácsnak, mégpedig, amennyire a nevekből következtetni lehet, 3 magyar és 3 német eredetű. Valószínű, hogy a tanácsosok az üléseken is azokat az ügyeket adták elő, amelyeknek felügyelői (inspectores) voltak. A tanács munkájának ez a, ha nem is formai, de lényegi megosztása, rendkívül jellemző, s hivataltörténetileg igen fejlett fokra mutat, amelyre a szepesi kamara, az igazgatóság hanyatlásnak tekinthető korszaka után, rendkívül gyorsan, a XVII. sz. utolsó negyedében jutott el. Fejlettségének tetőfokán tisztikara az 1702-i számadás szerint a következő tisztviselőkből állott: 1 igazgató, 8 tanácsos, 1 titkár, 1 lajstromozó, 2 segédlajstromozó, 2 kiadó, 8 irodai jegyző (irnok), 1 számvevő, 1 gabonaügyi számvevő, 1 alszámvevő, 1 segédszámvevő, 6 számvevői jegyző (irnok), 1 gondnok, 1 kapus, 2 futár, 1 fűtő, 1 takarító, 12 hajdú. 2 ) További fejlődésének a század fordulóján II. Rákóczi Ferenc felkelése vetett egyidőre véget. Az 1700-as évek elején nem is működött. A szatmári békekötés után azonban újra átvette Felsőmagyarország kamarai kormányzását, s az 1720-as évektől kezdve, kapcsolatban III. Károly nagy közigazgatási reformjával, újjászervezve folytatta munkáját. *) Az utasítás másolata Orsz. Lvt. Kam. Ivt. Instr. Fasc. 1. No. 74. 2 ) Orsz. Lvt. Kam. lvt. Számadások.
