Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

helyeket, továbbá Nagy-, Felső- és Feketebányát jelölték ki. Váratlanul kellett megjelenniük, hogy a tisztviselőket készületlenül találják. A következő évben azután szerepet cseréltek, csak arra tartoztak ügyelni, hogy egyszerre csak egy tanácsos legyen távol, különben a tanács munkája megakadt volna. 1690-ben a gabonaházakkal még kivételt tettek, az élelmezésügy intézését akkor ruházták teljesen a szepesi kamarára, a kezdeti nehézségek leküzdésére ezért két tanácsos kiküldését találták célszerűnek. Intézkedési jog egyébként a tanácsosokat csak kivételesen sürgős esetekben illette meg, különben minden tapasztalatukról a tanács előtt számoltak be, a szükséges intézkedéseket a tanács tette meg. Ilyen módon remélte a Breiner-bizottság, hogy a külső kamarai tisztviselők hanyagságát, kihágásait és visszaéléseit még idejében leleplezhetik és orvosolhatják. A hivatalnokokkal szemben elsősorban erkölcsi követelményeket támasztottak, megkívánták, hogy derék, hű, józan és szorgalmas szolgái legyenek a királynak. Szakismeretekre a bizottság utasításai nem helyeztek súlyt, valószínű azonban, hogy a pályázók mérlegelésénél ezekre is tekintettel voltak. Az uradalmi alsóbb tisztek, a kamarai kapus, futárok és szolgák kivételével minden tisztviselőt az uralkodó nevezett ki, a kamara csak jelölt, mégpedig minden állásra 3—3 pályázót, anélkül azonban, hogy a király köteles lett volna a jelöltek közül választani. A kinevezettek kötelezvényt írtak alá, ha házasok voltak, feleségüknek is köteleznie kellett magát arra, hogy az esetleges károkat javaikon a kincstár a törvénykezési út mellőzésével megveheti. Különösen az ellen tiltakoztak az utasítások, hogy a kincstár pénzével kereskedjenek, azt kamatra kölcsön adják. A legnagyobb bűnnek pedig azt tartották, ha a tisztviselők feljebbvalóik elnézését ajándékokkal vásárolhatták meg, amiben méltán láthatták a közszolgálat teljes csődjét. Feladat. A kamarai jövedelmek főbb ágai a XVII. század végén a bányászat, a harmincad, a kincstári uradalmak és szőlők, továbbá a sómonopólium voltak. Az ezeknél alkalmazott tisztviselők alkották a kamara külső személyzetét (status externus), amelynek teendőit Breiner és Mednyánszky ugyancsak részletesen meghatározták. A hadiadót most már a megyék és városok vetették ki és hajtották be. A katonaságot a hadipénztárak fizették, ellátásáról a hadibiztosok, valamint a megyék és városok biztosai gondoskodtak. Élelmezésében jelentékeny szerepet játszottak a kamarai igazgatás alatt álló gabonaházak, amelyekben a kincstári uradalmak termését tárolták és értékesítették. A végvárak ebben az időben jelentőségüket majdnem teljesen elveszítették, amivel a szepesi kamara egyik legsúlyosabb korábbi gondjától mentesült. • •, A felsőmagyarországi bányaművelés aranyat, ezüstöt, rezet és sót termelt. A bányák gazdagok voltak, inkább bányamunkásokban (laboratores fodinales) volt hiány, úgyhogy Breiner a bányafelügyelők (inspectores) és bányatisztek (officiales) legelső feladatául azt jelölte meg, hogy minél több munkást foglalkoztassanak. E célból néhány újítást vezettek be, elsősorban a munkások fizetése terén. Sóvárott a munkásokat eddig csak hatheti munka után fizették ki, ami sok jobbágyot visszatartott a munkavállalástól, mert a földesúri robot és saját gazdaságuk sem engedte, hogy ilyen hosszú