Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
egész állományával együtt a magyar kamarához küldte be Pozsonyba. Külön lajstromban (regestum) kellett feltüntetnie azokat a kifizetéseket, amelyeket elszámolásra kötelezett személyek vettek fel. Ezeket a lajstromokat ugyancsak negyedévenkint juttatta el a pozsonyi kamarához. A késedelemből származó károkért anyagilag is felelős volt, büntetésül pedig fizetését levonták. A költségvetési év végétől számított 1 hónapon belül el kellett készítenie évvégi számadását (ratio integra seu anniversaria), mégpedig áttekinthetően, pontosan, tisztán, gyanús javítások és változtatások nélkül, aláírásával és pecsétjével megerősítve. Azt is ki kellett mutatnia, hogy milyen pénznemben történtek a be- és kifizetések, hogy a kincstárt ezen a réven se károsíthassa meg. Valószínű, hogy ezek a számadások évről-évre el is készültek, sajnos azonban, a szepesi kamara számvevési iratai csak töredékekben jutottak korunkra, s azokból ezideig csak néhány került elő. Pedig a kamara, illetve igazgatóság történetének megbecsülhetetlen forrásai. Oroszlány Mihály pénztárnok 1642-i számadása szerint akkor a következők szolgáltak az igazgatóságnál: 1 tanácsos 1 levéltári segédőr 1 levéltári őr 2 jegyző (irnok) 1 pénztárnok 1 futár 1 kapus 1 ) Mosdossy Imre és Duka István tanácsosok. A felsőmagyarországi igazgatóság további fejlődésére az az utasítás derít némi világot, amelyet Rakoviczky György magyar kamarai tanácsos, Felsőmagyarország ügyeinek megvizsgálására és rendezésére kiküldött királyi biztos adott 1643. június 7-én Mosdossy Imrének és Duka Istvánnak, az igazgatóság akkori tanácsosainak. Ebből az utasításból kitűnik, hogy az igazgatóság ekkor már szilárdabb keretek között működött. A két tanácsos közül az egyiknek állandóan a hivatal székhelyén kellett tartózkodnia. A másik sem távozhatott tetszése szerint, hanem csak akkor, ha a hivatali munka ezáltal nem akadt fenn. Hosszabb távollétre csak a magyar kamara adhatott engedélyt. A két tanácsos a délelőtti órákban ült össze, sürgős ügyekben pedig már kora reggel megkezdték és délután is folytatták a tanácskozásokat. A hivatal élén a rangban első tanácsos állott, s mint ilyen a senior címet viselte. Meghallgatta a fiatalabb tanácsos véleményét is, de saját belátása szerint határozott. Résztvett az üléseken az igazgatóság titkára is, természetesen szavazati jog nélkül. A határozatokat feljegyezte s megfogalmazta a kiadványokat. A kiadás, azaz a fogalmazatok jóváhagyásának és a kiadványok aláírásának joga a seniort illette meg, távollétében a kisebb fontosságú vagy rendkívül sürgős ügyeket a fiatalabb tanácsos is kiadhatta. Külön pecsétje az igazgatóságnak nem volt, a kiadványokat a tanácsosok saját pecsétjükkel erősítették meg. A kiadványok fogalmazatait (minutae) az irodában (cancellaria) őrizték és a legidősebb irnok (senior cancellarista) lajstromkönyvet készített hozzájuk. Az iroda személyzetéről bővebben nem emlékezett meg az utasítás, valószínű, hogy a titkár, olykor segédtitkár irányítása alatt 1—2 irnok végezte a kiadóhivatali és irattári munkát. Csak azt kötötte a tanácsosok lelkére, hogy alkalmas egyénekről előre gondoskodjanak s ezáltal az ügymenet zavartalanságát biztosítsák. x ) Orsz. Lvt. Kam. levt. Számadások.
