Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

a magyar kamarához kellett fordulnia, annak előzetes meghagyása, vagy legalább is utólagos jóváhagyása nélkül csak a legegyszerűbb esetekben járhatott el. A felsőmagyarországi pénzügyigazgatásban az 1610-es, de különösen az 1620-as évektől kezdve az 1567 előtti állapotok újraéledését figyelhetjük meg, Werner, Thorda és Pesthy igazgatóságának viszonyait, amikor az igazgatók és segédeik teljesen a magyar kamarától függtek. A szepesi kamara félszázados önállóságának egyelőre végeszakadt. Ezt bizonyítja egy másik, igen jellemző szervezeti változás is. Az újkori pénzügyigazgatás tipikus szerveit, a kamarákat, a területi központosításon és a testületi tanácsrendszeren kívül elsősorban az jellemezte, hogy a pénzügyi kormányzat mindhárom ágát egyesítették magukban : az elméleti és gyakorlati irányítás, a pénztárkezelés és az alsófokú hatóságok ellenőrzésének munkáját egyazon testület végezte. Döntő szerepet eleinte mindhárom ágban a tanács játszott. Mellette azonban kezdettől fogva ott találjuk a pénztárnokot és ellenőrét, valamint a számvevőt és a segítségére rendelt személyzetet. A kamara alá tartozó hivatalnokok számadásainak bekövetelése, felülvizsgálása és jóváhagyása vagy elvetése, azaz a számvevői munka biztosította a kamarai pénzügyigazgatás folyamatosságát, rendszerességét és eredményességét. Azt is mondhatjuk, hogy ott, ahol számvevő nem volt, kamaráról nem beszélhetünk. A számvevő tisztségéből minden kamaránál már igen korán külön hivatal, a számvevőhivatal fejlődött ki. Ezt láttuk a szepesi kamaránál is. Az 1567-ben felállított kamara abban is lényegesen különbözött a korábbi igazgatóságtól, hogy tisztviselői sorában a számvevő is helyet foglalt, a kamara alá tartozó hivatalnokok számadásait ő nézte át, s eleinte a tanács előtt, utóbb egyre önállóbban határozott fölöttük. Segédeket és Írnokokat osztottak alája, a magyar kamara mintájára kialakult a számvevőhivatal, amely a helyi követelményeknek megfelelően latin és német nyelven dolgozott. A magyar és az udvari kamara ellenőrző tevékenysége a számvevés terén egyre zsugorodott, az uralkodó névleges hozzájárulásánál és megerősítésénél többnek nem tekinthetjük. Ezzel szemben az 1567 előtti igazgatóságnak nem volt számvevője. Az alsófokú hivatalnokok számadásait maga az igazgató gyűjtötte össze, átnézte, szükség esetén kijavíttatta, de nem ítélkezett fölöttük, hanem felterjesztette a magyar kamara elé, ahol épúgy intézték el őket, mint a magyar kamara területéről közvetlenül beérkezett elszámolásokat. Ugyanezt figyelhetjük meg a XVII. század húszas éveitől kezdve, amikor a felsőmagyarországi pénzügyigazgatás szervét, érezve és tudva, hogy a kamara lényegéhez a számvevés elengedhetetlenül hozzátartozik, újra igazgatóságnak kezdik nevezni. Péchy Zsigmond igazgató. Hoffmann Györgyöt Péchy Zsigmond követte az igazgatói tisztségben. 1629-ben kelt, Bécsben kiállított utasítása kimondja, hogy a király után közvetlenül a magyar kamarától függ, minden fontosabb kérdésben ahhoz forduljon és annak határozatát kövesse. Az igazgatónak közvetítő szerepet szán a kamara és azon hivatalnokok között, akik annak idején a szepesi kamara illetékessége alá tartoztak. Ezek működését ellenőrizze, a befolyt jövedelmeket tőlük vegye át, s a negyedévi kimutatásokkal, valamint az évvégi számadásokkal együtt továbbítsa Pozsonyba a magyar kamarához. A legfontosabb jövedelmi ág a külkereskedelmi vám, a harmincad volt, az utasítás elsősorban a harmincadosok ellenőrzését kötötte Péchy lelkére. Ő állította ki, írta alá, s a magyar kamarától kapott pecsétjével erősítette meg