Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy ezek az összegek készpénzben mentek át a pénztáros kezén. A legtöbb jövedelmet mindjárt a helyszínen ki is fizették, természetesen az igazgatóság meghagyására, s a pénztárosnak csak a nyugtát mutatták be. De a nyugták alapján is el tudta készíteni az évi mérleget, s annak tételei így is tanulságosak. A bevételek között a harmincad áll az első helyen, több mint egyharmada (34-6%) az egész jövedelemnek. Feltűnő, hogy a birtokadományozás (inscriptio), amely ellen a rendek annyira kikeltek, most is igen jelentékeny összeggel (19*7%) szerepel. Harmadik helyen (12*9%) a várbirtokok következnek. A sorrend ezután kölcsönök (8-8%), tized (4-8%), hadiadó (4-4%), városi adó és földbér (3-6%). Az 1611. évi erdélyi hadjárat költségeihez az udvar és a rendek is nagyobb összeggel járultak hozzá. A kiadások tanúsága szerint a várvédelem került a legtöbbe (30*5%). Mindjárt utána a nádor fizetése következett (24-4%), nagyobb Összeg, mint az erdélyi hadjárat költségei (21 Az országbíró és főkapitány fizetése már csak 8'9%-ot vett el, de abból katonákat is tartott. A kisebb tételek közül még az adósságok törlesztésére fordított a legnagyobb (3*7%). Feltűnő, hogy majdnem a teljes bevételt hadicélokra és a közigazgatásra fordították. Az udvarba (a borokon kívül) semmit sem szolgáltattak be, sőt a mezei hadakat csak az átutalt segélyből tudták kifizetni. Bethlen és a Rákócziak kora. Amíg a rendszeres és módszeres részletkutatás meg nem vizsgálja a szepesi kamara XVII. századi történetét, a sűrű homályba csak egy-egy fennmaradt utasítás gyenge fénye vet halvány világot. A magyar kamara befolyása, úgy látszik, fokozatosan erősödött, ami szoros összefüggésben állott az erdélyi fejedelmi hatalom keletmagyarországi térfoglalásával. Bethlen Gábor és a két Rákóczi György idejében, nem tekintve a már korábban Erdélyhez csatolt, vagy török kézre jutott magyarországi részeket (Partium: Csanád, Külsőszolnok, Békés, Csongrád, Bihar, Középszolnok, Kraszna, Máramaros, Zaránd és Arad megyéket, továbbá Kővár, Lúgos és Karánsebes vidékét), az ú. n. hét vármegye (Ugocsa, Szatmár, Bereg, Szabolcs, Zemplén, Abaúj, Borsod) is, hosszabb-rövidebb időre, kikerült a magyar királyság kormányszerveinek hatósága alól. Maga Kassa, a szepesi kamara székhelye is osztozott a hét megye sorsában. 1 ) A politikai helyzet a közigazgatásra is éreztette hatását. Az uralkodó, illetve a bécsi és pozsonyi kamarák nem látták szükségesnek, hogy az erősen megcsappant felsőmagyarországi királyi jövedelmek kezelésére külön kamarát tartsanak fenn. Ezért visszatértek az 1567 előtti megoldáshoz, kamara helyett igazgatóságot szerveztek, amely ha Kassa királyi kézen volt, ott, ha nem, Eperjesen működött. Vezetőjét igazgatónak és tanácsosnak nevezték (administrator et consiliarius), olykor még egy második tanácsost is rendeltek melléje. Az igazgató egyben tagja volt a pozsonyi magyar kamarai tanácsnak is, az igazgatóság pedig a legszorosabb kapcsolatba, teljesen függő viszonyba került a magyar kamarával. A levéltár. A fejlődés menetét, egyes részleteit, ma még nem ismerjük. Az az utasítás, amelyet a Sopronban tartózkodó magyar kamara II. Ferdinánd nevében 1622. június 1-én állított ki Than Antal részére, még királyi szepesi kamaráról x ) L. erre Lukinich Imre : Erdély területi változásai a török hódítás korában, 1541—1711. Bp., 1918. E munka adatai alapján nyomon lehet követni a szepesi kamara területi hatáskörének igen gyakori változását is.
