Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

déseket, egyelőre meg kell elégednünk azzal, hogy felhívjuk rájuk a figyelmet. Tanulságos lenne a nádorság és a magyar kamara viszonyát nemcsak ebből a szempontból, hanem általában is megvizsgálni. A jelek arra mutatnak, hogy a XVII. század nádorai nem tudtak a magyar kamaraelnökökkel egyet^ értve működni.

1

) Annyi bizonyos, hogy a XVII. századi kassai administratorok egyben magyar kamarai tanácsosok is voltak. A jól bevált kamarai szervezetet és ügyintézést Thurzó utasítása sem változtatta meg. Pénztárnokká (perceptor) és egyben fizetőmesterré (solutor, magister solutionum) Kiss Lukácsot, számvevővé (magister rationum) Than Antalt, segédévé (coadiutor) Hertely Pált, titkárrá (secratarius) Graniay Mátyást, lajtsromozóvá (regestrator) Raisz Jánost, Írnokká (scriba) Feya Mátyást nevezte ki a király nevében, két futárt (postarius) bocsátott rendelkezésükre, utóbb pedig egy kapust (ianitor) is kapott az igazgatóság.

2

) Felhívta Thurzó e tisztviselők figyelmét a szepesi kamara korábbi utasításaira, s azoknak a hűséges, buzgó és serény szolgálatra vonatkozó pontjait számukra is irányadóknak jelentette ki. Egyebekben megismételte az 1608-i utasítás rendelkezéseit. Legbővebben ugyancsak a tized kérdésével foglalkozott. Elrendelte, hogy a Bocskay által eladományozott, vagy a zavaros időkben eltulajdonított tizedeket az igazgatóság, ha másképen nem lehet, katonai támogatással foglalja vissza. Általában a főkapitány és a kapitányok fegyveres segítségét továbbra is kilátásba helyezte. A tized körül többféle nehézség merült fel. Az egyik az volt, hogy az armális nemesek és a szabadosok nem akarták fizetni. Az utasítás kimondta, hogy amennyiben jobbágyföldeket és szőlőket művelnek, nem mentesek a fizetés alól. Az igazgatóság döntötte el, hogy a végvárak ellátására rendelt püspöki és káptalani tizedek közül melyeket érdemes kamarai kezelésben tartani, azaz királyi tizedszedők útján behajtani, s melyeket tanácsosabb inkább bérbeadni. A bérösszegből a végvári katonaságot fizették, s erre a célra fordították a természetben befolyt gabonát és bort is, bár a katonák a természetbeni fizetésért nem nagyon lelkesedtek, minthogy az árakat az igazgatóság állapította meg. . A tizedszedőkre a várak tiszttartói és élelmezőtisztjei vigyáztak, a bort és gabonát átvették és kiosztották a katonák között. A várbirtok majorjaiban gazdálkodtak, a birtokon is, meg a várban is kocsmákat tartottak. A többi jövedelemről, harmincadról, adóról különösebb mondanivalója nem volt az utasításnak, amely a korábbi gyakorlatnak megfelelően a katonaság fizetését, posztóval való ellátását, a puskaporgyártást és a várak erődítésének ellenőrzését most is az igazgatóságra bízta.

3

) Az 1611-i zárszámadás. Hoffmann György irányítása alatt az igazgatóság minden tekintetben megfelelt a működéséhez fűzött reményeknek, a szepesi kamara méltó folytatójának bizonyult. Nem kis része volt ebben a pénztárnoknak, egyben a végvári katonaság fizetőmesterének, Kiss Lukácsnak. Az a három számadása, amely x

) L. erre Hajnal István két szép tanulmányát: Esterházy Miklós nádor lemondása, Bp., 1929. és Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka. Bp., 1930. 2

) Az- igazgató évi 1000, a tanácsos 400, a pénztárnok és fizetőmester 400, a számvevő 300, segéde 200, a titkár 200,>a lajstromozó 160, az irnok 100 forint fizetést húzott. Az arány jellemzi az egyes állások fontosságát. 8

) Az utasítást eredetiben használtam. Orsz. Lvt. Kamarai lvt. Instructiones, Fasc. 6. No. 168.